3,1 milliárd forintból fejleszt a Material-Plastik Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. június 07. szerda, 08:54

Szijjártó: Mindent megteszünk azért, hogy a magyar gazdaság új dimenzióba lépjen

Május 4-én tették le a Material-Plastik Kft. új üzemcsarnokának alapkövét. Az egykoron négy fővel induló családi vállalkozás mostani beruházása meghaladja a 3 milliárd forintot, melyhez a kormányzat 1,4 milliárd forint pénzügyi támogatást nyújt. A térség életében kiemelt jelentőséggel bíró eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Gyárlátogatással vette kezdetét az esemény, ahol Garami Zoltán és Garami Zoltánné cégtulajdonosok vezették végig Szijjártó Péter minisztert, valamint Font Sándor és Kerényi János országgyűlési képviselőket. A csomagoló iparban már eddig is a fellelhető legmodernebb technológiával felszerelt gyártócsarnokban a meghívottak a Coca-Cola valamint a Szentkirályi ásványvíz számára készített csomagolóanyagokat és fóliákat a gyártási folyamat közben is szemügyre vehették.

Gyárlátogatással vette kezdetét az esemény.

 

Családi garázsvállalkozásból az ország legnagyobb csomagolóanyag gyára lett

Az ünnepség moderátora a családi vállalkozás küldetéséhez illeszkedően Garami Anett volt, aki gyermekkori emlékeket idézett fel a gyárteleppel kapcsolatban. Bár kislányként sokat álmodozott arról, hogy szülei mellett fog majd felnőttként dolgozni, tovább folytatva a családi hagyományokat, az élet másfelé sodorta. De útravalóul mindig őrzi azokat a szép gyermekéveket, mely során nagyon sok idő töltött el a gyárban és a folyamatosan bővülő üzemcsarnok udvarán, melyre akkor szinte, mint egy játszótérre tekintett. Ez alkalmat is megragadta arra, hogy szüleinek megköszönje mindazt a munkát és töretlen energiát, melyet a hosszú évtizedek alatt a családi vállalkozásra fordítottak.

      
Az ünnepség moderátora Garami Anett volt, aki gyermekkori emlékeket idézett fel a gyárral kapcsolatban.      

Az eseményen köszöntőt mondott Font Sándor országgyűlési képviselő is, aki a 28 évvel ezelőtti indulástól személyesen követi a vállalkozást, így részletesen beszámolt annak fokozatos gyarapodásáról, mellyel napjainkra a térség legdinamikusabban fejlődő, több mint 100 főt foglalkoztató, csúcstechnológiát felvonultató gyárává nőtte ki magát.

– Garami Zoliék már akkor vállalkozóvá lettek, mikor ez még nem volt ildomos, és azóta is töretlenül haladnak előrefelé – mondta a képviselő, aki a cégnek otthont adó Soltvadkerttel kapcsolatban megemlítette, hogy gazdasági mutatóik jóval az országos átlag felett állnak, hiszen 100 főre 22 vállalkozás jut.

Garami Zoltán az ünnepségen elmondta, hogy három évvel ezelőtt tett ígéretét váltja most valóra, hiszen akkor azt vállalta, hogy mostanra 100 fölé emelkedik a dolgozóinak létszáma és egy új gyártócsarnok alapkövét teszi le.

            

Mára több, mint 100 főt foglalkoztat a Material Plastic.

- 2014-hez képest exporttevékenységünket háromszorosára emeltük, nettó árbevételünket pedig 60 százalékkal növeltük – mondta el a cégtulajdonos. A mostani 3,1 milliárd forint értékű, 66 új munkahelyet teremtő beruházással a cég 6000 négyzetméteres új gyártócsarnokot épít, termelőkapacitása megduplázódik, exporttevékenysége megsokszorozódik. Ezzel Magyarország vezető fóliagyártó bázisa alakul ki Soltvadkerten, mely képes lesz a megváltozott világgazdasági viszonyok mellett is megőrizni versenyképességét és tovább növelni piacait. Jelenleg az Európai Unió összes országába gyártanak csomagolóanyagokat, de olyan távoli országba is eljutottak, mint Trinidad és Tobago. A tavalyi évtől éves szinten 1000 tonna csomagolóanyagot exportáltak Algériába.

 

Alkalmazkodni kell a megváltozott világgazdasági folyamatokhoz

Szijjártó Péter miniszter a kapacitásbővítő és munkahelyteremtő beruházás kapcsán kiemelte, hogy a világban rég nem látott léptékű és gyors változások zajlanak: új technológiák válnak a siker kritériumaivá, és nagy jelentőségű világgazdasági, világpolitikai folyamatok alakítják Magyarország jövőjét. A kormány és a vállalatvezetők erre, egyetlen jó választ adhatnak, ha alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. Magyarország kormánya ebben élen jár, olyan pénzügyi, munkaerő piaci és digitális környezetet teremt a vállalkozások számára, amely itthon és nemzetközi viszonylatban is megteremti, illetve megerősíti a magyar gazdaság szereplőinek versenyképességét - ismertette ki Szijjártó Péter. A miniszter emlékeztetett arra is, hogy Európában Magyarországon legalacsonyabb a társasági adó, mely 9 százalékos. Emellett a technológiai fejlesztések támogatása és a szociális hozzájárulási adó csökkentése is a helytállást segíti az éles nemzetközi versenyben, hangsúlyozta a miniszter, aki a jelentős léptékű bővítés kapcsán elismerését fejezte ki a Material-Plastik dolgozóinak is.

                

A térség életében kiemelt jelentőséggel bíró eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

- Az ilyen ünnepségek mindig az adott cég és adott üzem munkatársairól is szólnak, hiszen tudjuk, hogy kiváló vezetők és cégtulajdonosok kellenek az újabb és újabb beruházásokhoz, de minden egyes nagyszerű üzleti döntés üres marad mindaddig, amíg azt kiváló munkatársak tartalommal meg nem töltik. Ebben önök élen járnak – mondta el a miniszter, aki hozzáfűzte azt is, hogy mindenkinek olyan országgyűlési képviselőt kíván, mint Font Sándor, aki még a támogatás aláírása előtti napon is felkereste Szijjártó Pétert azzal, hogy felhívja a figyelmét annak kiemelkedő voltára rávilágítva a beruházás a térséget érintő pozitív hatására.

- Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a magyar gazdaság egy új dimenzióba lépjen. Ezért a színtiszta magyar kézben lévő családi vállalkozások olyan komoly beruházásokat tudnak végrehajtani, amelyek nyomán nemcsak a hazai, de nemzetközi versenyképességeiket is javítani tudják – nyomatékosította a miniszter, aki beszédét követően az alapkőletételhez készített időkapszulába segített a Garami családnak elhelyezni a mai kor szellemiségét az utókornak megörökítendő tárgyakat: a jelenleg forgalomban lévő pénzérméket, az aznapi napilapokat, a megépülő gyár tervrajzát és családi fotókat. Ezt követően az udvaron a család és a meghívott vendégek jelenlétében történt meg az alapkőletétel, mely a cég eddigi életének legnagyobb horderejű fejlesztésének nyitó momentuma volt.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés