A szőlősgazdák még csak most látják igazán, mekkora kárt okozott a fagy az ültetvényeken.

A vadászok azonban más mércével és módszerrel méri káraikat és eredményeiket. A telet viszonylag jól átvészelte a vadállomány.

- Mi mindig nagy télre számolunk — mondja el a vadgazdálkodás egyszerű filozófiáját a Soltvadkerten élő Haskó Ferenc, vadászmester. Igaz, az ősszel lőtt vaddisznókon már látszott, hogy ők nagyon készülnek a téli hidegekre, lévén meglehetősen zsírosak voltak.

Haskó Ferenc vadászmester

Takarmányban nem volt hiány, melyet megfelelő adagolásban helyeztek ki a hivatásos vadászok és a társaság tagjai. Fontos, hogy minden állatra gondoljunk! — vallják a vadőrök. Ennek megfelelően sok cukorrépa került ki, mert az lédúsabb, mint a takarmányrépa, a nagy hidegben pedig éppen cukortartalma miatt nem fagy meg. Heti két nap, kedden és pénteken töltötték a 32 etetőhelyet — szinte már tudta a vad, mikor megy a kocsi.

Amit szerettek, az még az almatörköly (a kiskőrösi almalé üzem jóvoltából). A celluloid tartalmú takarmány lucerna formájában jelent meg: az őz a levelét, a szarvas és a vaddisznó pedig mindent megeszik belőle. 

Amint Haskó Ferenc meséli, a disznó amúgy ravasz jószág: csak csöves kukoricát kap, mert a morzsoltat beletaposná a hóba. Csövesen meg egyszerűen bevonszolja a rejtekébe, és ott fogyasztja el. Bizonyára tart attól, hogy a lőállás van a közelben. Talán nem árt, ha ő is tudja: etetőnél nincs ilyen trükközés, csak a szórónál van magasles.

A vaddisznó nyomát sokfelé lehetett látni a kora tavaszi erdőben: a meleg avarban áttelelő giliszta, pajor és csiga után túr, így biztosítva fehérjebevitelét. Emellett a vadászok csicsókát ültettek számukra az erdő bizonyos pontjain, hogy ezzel is növeljék a terület vadmegtartó képességét.