Nem áll a helyzet magaslatán a Jobbik Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. május 17. szerda, 09:57

Hol épülhet a műfüves sportpálya?

A 2018-as országgyűlési választás kapcsán a JOBBIK máris megkezdte kampányát, ugyanis március végén bejelentették, hogy a kalocsa-kiskőrösi választókörzetben Suhajda Krisztiánt indítják országgyűlési képviselő-jelöltként. Ezt követően egymást követték a jobbikos megmozdulások.

A kutak engedélyeztetése kapcsán polgári engedetlenségre buzdító bojkott időközben érvényét vesztette, az illegális szemétlerakók és veszélyes anyagok égetése miatt összehívott fórum pedig sikertelenséggel zárult. Mindeközben Simon Zoltánt, a Fidesz önkormányzati képviselőjét a Jobbik helyi vezetője, Szabó Balázs azon vádakkal illette, hogy politikai okból személyes támadást indított ellene a Méhecskék Sport Egyesület TAO-s beruházása kapcsán. A jobbikos képviselő előkészítetlen előterjesztése nemcsak a képviselők, de a lakosság körében is óriási felháborodást váltott ki, hiszen a Szabó Balázs vezette sportbizottság által tárgyalt és elfogadott nagy volumenű sportberuházás testület általi megszavazása után látott csak napvilágot, hogy az nem az egyesület labdarúgói által használt Hunyadi pálya területén, hanem a mellette lévő szabadidő park egy részén valósulna meg. Ezzel kapcsolatban kerestük meg Simon Zoltán képviselőt.

Szabó Balázs a lakók előtt már beismerte, hogy hibázott.

- Teljes mértékben visszautasítom, hogy politikai indítatásból támadást indítottam volna Szabó Balázs ellen. A testületi ülésen valóban a tőlem nem megszokott erélyességgel kértem magyarázatot tőle arra vonatkozóan, hogy milyen alapon nyilatkozik úgy a helyi médiában, hogy a Méhecskék beruházása kapcsán a Selyemerdő utcai játszótér egy része is beépítésre kerül. Ugyanis mi a testületi ülésen nem erről szavaztunk! Mindenki, még Bálint József polgármester is elismerte, hogy úgy tudta, hogy a műfüves pálya a Hunyadi sportpályához tartozó részen kerül megépítésre. Az anomáliával nemcsak a médiában szembesültem, de a körzetemben élők is megkerestek, miután a munkások elkezdték a terület kijelölését. A helyi lakosok jogosan kérték számon rajtam, hogy erről miért nem tájékoztattam őket, miért nem kértem ki a véleményüket, hiszen az általuk használt és kedvelt zöld területen lévő szabadidő park egy részét elveszik tőlük, és ekkor szembesültek azzal a ténnyel, hogy Szabó képviselő úr erről engem is elfelejtett tájékoztatni. Harmincan írták alá a tiltakozó levelet. Nekem, mint a körzet képviselőjének kötelességem az általuk felvetett problémára reagálni és valamiféle megoldást találni.

Szabó Balázs képviselő a testületi ülésen azzal utasította vissza a számonkérést, hogy tudomása szerint a beruházáshoz kapcsolódó előterjesztésben benne van, hogy a park egy részét is érinti a beruházás. A kihelyezett bizottsági ülésen viszont a lakók előtt már beismerte, hogy hibázott, mert ő úgy gondolta, hogy…

- Azért ez egy jóval fajsúlyosabb dolog attól, hogy egy „én úgy gondoltam, hogy” magyarázkodással elsimítható legyen. Most bebizonyosodott, hogy az a szakmaiatlanság, kapkodás, és átgondolatlanság, melyet az ügy kapcsán Szabó Balázs képviselt, milyen óriási problémákhoz vezet. De ugyanez a szakmaiatlanság és előkészítetlenség volt érzékelhető az általa összehívott, a gumiégetésekhez kapcsolódó kerekasztal beszélgetés mögé bújtatott jobbikos fórum esetében is, melyre a helyi képviselőket nem hívta meg, viszont Suhajda Krisztiánt, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltjét igen. De visszatérve az eredeti témához, senki se felejtse el, hogy az egész testület és személy szerint én is támogattuk a Méhecskék új pálya iránti igényét! Ez nem kérdés! Magam is rendszeresen sportolok, aktívan futballozom. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a Méhecskés gyerekeknek is olyan körülményeket biztosítsunk, mint ami a Városi Sporttelepen van. De ez esetben jogos az itt élők azon igénye, aminek a lakossági fórumon is hangot adtak, hogy a munkálatok megkezdése előtt őket is részletesen tájékoztassák. Nem csak nyilatkozni kell tudni, de megfelelően előkészíteni is. Nem most kellett volna a fórumot összehívni, miután szembesítettem képviselőtársamat a kialakult problémával, hanem már hónapokkal ezelőtt. Bízom abban, hogy ez valóban csak egy hiba, és nem direkt hallgatták el a lakosok és képviselők elöl a beruházás részleteit. Számomra az elmúlt hetek történéseiből valóban az szűrhető le, hogy a Jobbik elkezdte a kampányt és ennek stílusa az országos pártvezetésük elvárásaihoz illeszkedik. A Jobbik itt helyben is arrogáns, hőbörög, és nem foglalkozik az emberekkel. Szabó Balázs már a képviselő testületi ülés után is nyomdafestéket nem tűrő, minősíthetetlen hangnemben támadta le a fideszes képviselőket, mert a TAO-s beruházás kapcsán hangot mertek adni nemtetszésüknek. De nemcsak velünk szemben arrogáns. Megdöbbenéssel hallottam, hogy az illegális szemétégetéssel kapcsolatos tv interjújában a jobbikos képviselő a városrészek lakóiról, mint „renitens lakókörzetekről” beszél. Ezek szerint úgy érzi, hogy mindenki, aki ott él, az önfejű, fafejű, problémás és kezelhetetlen. Mindannyian tudjuk, hogy valóban vannak problémás emberek, családok. Az is igaz, hogy a gumiégetés évtizedes probléma. De Szabó Balázsnak azt is tudnia kell, hiszen a kerekasztal beszélgetésre meghívta a Roma Kisebbségi Önkormányzat vezetőjét is, hogy az utcabizalmi rendszer felállításával Sztojka Istvánék azon fáradoznak, hogy a társadalmi normákat társaikkal betarttassák. Az ott élők nevében is kikérem, hogy mindenkit egy kalap alá vegyen! Bízom abban, hogy Szabó Balázs vehemenciája és arroganciája a jövőben csökkenni fog, mint ahogy őszintén remélem azt is, hogy a méhecskés gyerekek műfüves pályájának megépítésére is találunk olyan szakmai alapon nyugvó, politikai sárdobálástól mentes megoldást, ami mindenki számára elfogadható.

 

 

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés