Megemlékeztek a felvidéki magyarok kitelepítéséről Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. május 16. kedd, 10:23

A magyar törvényhozás a Felvidékről kitelepítettek emléknapjává nyilvánította április 12-ét.

A választás azért esett erre a napra, mert a Benes-dekrétumok rendelkezése szerint 1947-ben ekkor kezdték meg a kollektív bűnösség vádjával megbélyegezett több, mint hetvenezer csehszlovákiai magyar kitelepítését. Császártöltésre 139 családot, összesen 599 embert telepítettek Naszvadról, Murzslrból, Garamlökről, Tergenyéről, Bodrogszerdahelyről, Szentpéterből, Ókécskéről, Boriból és Tejfaluból.

A 70. évforduló alkalmából április 23-án megemlékezést tartottak Császártöltésen. Ebből az alkalomból a felújított Ligetben emlékmű avatásra került sor.  Az ünnepi beszédet Bányai Gábor, országgyűlési képviselő és Andocsné Lei Mónika, önkormányzati képviselő mondta el. A műsorban fellépett a Császártöltési Református kórus és a Hagyományőrző Érsekhalmi Népdalkör, verset szavalt Ledniczky Hunor. Az emlékművet főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános szentelte meg.  A műsor után közös koszorúzással emlékeztek meg a jelenlévők a 70 évvel ezelőtti események érintettjeiről. A megemlékezés koszorúját Takácsné Stalter Judit polgármester helyezte el. Az emlékművet Illyés István készítette.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés