Duna-Tisza közi Agrár Expo: Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. május 11. csütörtök, 07:40

Fontos bejelentést tett a Széchenyi Programiroda

Az április 8-9-én megtartott kiskőrösi Agrár Expon először vett részt a Széchenyi Programiroda keretében működő Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, melynek sajtótájékoztatóján fontos bejelentést tett dr. Viski József.  A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a vidékfejlesztési program valamennyi pályázati felhívását meghirdették március 31-i kezdőnappal. A program a 2014 és 2020 közötti időszakra 1300 milliárd forint összegű európai uniós keretet biztosít Magyarországnak. A helyettes államtitkár szerint a 64 pályázat jelentős része az elmúlt másfél évben már elérhető volt. 

A sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár elmondta: a pályázatok iránt nagy az érdeklődés, a beruházások támogatására biztosított 600-700 milliárd forint összegű keretre mintegy három-négyszeres a túligénylés. Ebből adódóan már csak néhány olyan konstrukció érhető el, amelyek beruházást támogatnak, munkahelyeket teremtenek és az agrár mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét növelik. 

Mint elhangzott, a program a beruházási támogatások 80 százalékát a mikro, kis- és középvállalkozások számára biztosítja, a nagy mezőgazdasági vállalkozások csak a források 20 százalékát igényelhetik.  Az ezen felül elérhető összeg  az egyes állat- és területlétszámhoz kapcsolódó támogatási lehetőségekből származik.

A helyettes államtitkár fontosnak tartotta hangsúlyozni: a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) működésének biztosításához 18 milliárd forint áll rendelkezésre. A hálózat január 1-je óta a Széchenyi Programiroda keretében működik. 

Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője mondanivalójának fókuszában az állt, hogy a programiroda alapvetően az európai uniós fejlesztési lehetőségekről ad tájékoztatást,  a különféle pályázatok megvalósítását  országszerte 60 irodában, 180 tanácsadóval segítik. Ügyfeleik elsősorban az önkormányzatok, a civil szféra, valamint a gazdasági társaságok köréből kerülnek ki.

Az  ügyvezető az elmúlt év szakmai aktivitását a számok tükrében is bemutatta. E szerint az ügyfeleket országszerte 22 ezer találkozó és mintegy 300 rendezvény szolgálta.

Sáringer-Kenyeres Tamás, MNVH elnök szerint a szervezet az önkormányzatokat, egyesületeket, az egyházak képviselőit, a kisvállalkozásokat éppúgy segíti, mint a magánszemélyeket..

Weidel Walter, az MNVH főtitkára arról beszélt, hogy Európa 27 országában működnek hasonló szervezetek, amelyekkel szintén kapcsolatban állnak.  Az onnan érkezett jelzéseket, észrevételeket és tapasztalatokat is becsatornázzák a hazai hálózat információáramlásába.  A főtitkár szerint jelenleg országszerte 13 ezer partnerrel állnak kapcsolatban, de folyamatosan várják az újabb érdeklődőket. Az  MNVH-val személyesen a megyei területi felelősökön keresztül lehet felvenni a kapcsolatot, de  hírlevél-szolgáltatásuk a világhálón is elérhető. (MNVH.eu) 

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés