Miniszteri bejelentés és kinevezés Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2017. május 08. hétfő, 08:57

Lázár János: Fel kell gyorsítani a híd építését

Április 13-án tartotta soron következő ülését a Paksi Társadalmi Tanács. Az esemény után Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztató keretében több, a térség életét jelentősen befolyásoló intézkedésről adott számot: Süli János miniszter lesz, másfél milliárd jut fejlesztésre, a híd pedig állni fog, mire kezdődik az építkezés.

A tanácsülést követő sajtótájékoztatón a miniszter mellett részt vett dr. Aszódi Attila a paksi atomerőmű kapacitásának bővítésért felelős kormánybiztos és Süli János, Paks polgármestere is, aki egyben a társadalmi tanács társelnöke. Lázár János a megjelenteknek elmondta, hogy az erőmű közelében lévő 41 település az előző egymilliárdhoz képest a következő pályázati kiírás során másfél milliárd forintnyi támogatást tud majd fejlesztésre fordítani. Csakúgy, mint eddig, a települések a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány által kiírt pályázatok útján tudják ezt elnyerni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter mindemellett bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Süli Jánost, Paks polgármesterét tárca nélküli miniszternek nevezi ki. A hivatali esküt május másodikán letevő egykori atomerőmű-igazgatónak a Paks II. építkezés és majdani üzembe helyezés koordinálása lesz a feladata.

  

A miniszter nyomatékosította, hogy a kormány célkitűzése az, hogy az atomerőmű a jövőben is biztosítsa a hazai villamosenergia-felhasználás 50 százalékát. A fennmaradó részt megújuló forrásokból, elsősorban napenergiából szeretnék majd fedezni.

Az atomerőmű össznemzeti ügy

- Az atomerőmű célja az olcsó áram garantálása a lakosság és a magyar gazdaság számára - mondta Lázár. Ezért az atomerőmű építése pártérdekek és viták felett kell, hogy álljon, hiszen ez össznemzeti ügy – hangsúlyozta. Ezt igazolja, hogy bár Süli János a Fidesz jelöltjével szemben indult a 2014-es választásokon mégis miniszterré nevezik ki, hiszen Süli olyan kiváló szakember, aki képes ezen nagy volumenű beruházás koordinálására. Mint mondta, a leendő miniszter személyével, egy jó szakemberrel gyarapodik a kormány. Előrevetítette, hogy okkal vár mindenki minőségi munkát Süli Jánostól. Az egyik legjobb atomenergetikai szakember, így a legmegfelelőbb kezekbe kerül a megvalósítás koordinálása. Ezt erősítette meg dr. Aszódi Attila kormánybiztos is, aki utalt arra a több éves kiváló közös szakmai együttműködésre, mely a jövőben is garantált. Aszódi emellett bejelentette, hogy az atomerőmű építés újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen elkezdődött a megvalósítási szakasz.

- A számomra feladatul szabott szerződéskötések megtörténtek, sikerrel tárgyaltunk az orosz féllel, az Európai Bizottsággal, a projekt megkapta az első fokú környezetvédelmi engedélyt, a telephelyengedélyt. A következő fontos lépés a létesítési engedély megszerzése lesz – ismertette a kormánybiztos.

Időközi választás lesz Pakson

Mivel a miniszteri kinevezés összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel, így időközi választásokat kell kiírni Pakson. Süli János hangsúlyozta, hogy már polgármestersége alatt arra törekedett, hogy olyan alpolgármestert válasszon maga mellé, aki megfelelő képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy egy várost irányítson. Ezért döntött úgy, hogy Szabó Péter lesz a város második embere. A választók 78 százalékának bizalmát élvező Süli János arra kért mindenkit, hogy a meglévő bizalmat továbbra is tartsák meg irányába, hiszen ez kell ahhoz, hogy a városban meg tudják valósítani az elképzelt fejlesztéseket.

- Azért kértem fel alpolgármesternek Szabó Pétert, hogy hosszútávon Paksnak legyen egy jó polgármestere. Azt kérem a polgároktól, hogy mindenki a Péter mögé álljon – utalt a választásokra a leendő miniszter, aki emellett elmondta, hogy nagy örömmel vállalta a felkérést.

- Harmincegy évig dolgoztam az atomerőműben. Szerettem volna még egyszer gumicsizmában járni a területen. Ez nemcsak hatalmas munka, de hatalmas élmény is lesz számomra – mondta.

 

Font Sándor: Egyre sürgetőbb a híd megépítése

A Paksi Társadalmi Tanács ülésein rendszeresen részt vesz Font Sándor, országgyűlési képviselő is, aki a több mint egy órás tanácskozás térséget érintő legfontosabb részleteiről lapunknak is beszámolt. Elmondta, hogy Lázár János határozottan kijelentette, hogy a híd építését fel kell gyorsítani, hiszen a cél nem az, hogy akkorra készüljön el, mikor már az atomerőműnél 60-70 százalékos a fizikai építkezések állapota. A határidők kapcsán elmondta, hogy egy hónapon belül bontják a hídépítés tervezésére beadott pályázatokat és párhuzamosan elindítják a hídhoz kapcsolódó le- és fölvezető utak, szerviz utak engedélyezési eljárását.

            

- 2019 környékén, a kivitelezői közbeszerzési felhívás után választják majd ki az építőt, és 2019 második negyedévében kezdhetnek neki a munkálatoknak – mondta Font Sándor, aki jómaga is többször tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel az ügyben, hogy megépülhessen a rég áhított Duna-híd, mely kulcsfontosságú lesz abban, hogy Kalocsa térsége is bekapcsolódjon a beruházásba.

A képviselő arról is beszélt, hogy a Duna bal partján élők számára az épülő híd mellett szintén kulcsfontosságú a Lázár János által is bejelentett, pályázati úton elnyerhető egymilliárdos keret jelentősen emelkedik. Komoly előrelépés, hogy a következő kiírásnál már 50 százalékkal magasabb összegre nyújthatnak be pályázatot a térségi önkormányzatok.

- Az ülésen kértük és ígéretet is kaptunk arra, hogy ez mihamarabb nevesítésre kerül. – ismertette Font.