Get Adobe Flash player
SAJTÓKÖZLEMENY Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. március 29. szerda, 10:27

MEGTÖRTÉNT A PÁLYÁZATOKKIÉRTÉKELÉSE

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott Jövőnk Energiája  Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) kuratóriuma 2017. március 28-án Dunapatajon tartotta idei elsőülését.

 

Az Alapítványaz Alapító Okiratában rögzített céloknak megfelelően a Miniszterelnökség által nyújtott 1 milliárd forint támogatási keretre hirdette meg pályazatát 2016.december 16-án a JETA területén működő 41 település önkormanyzata és önkormányzati társulásai számára, a Duna mind ké toldalán. A kiírás újdonsága volt, hogy egy pályázó több pályazatot is benyújthatott.

A kedvezményezett települesek önkormányzatai pályázhattak az életminőség és az életbiztonság emelését szolgáló programokra, a közössegi épületek energia-racionalizására és a helyiépítészeti értekek megóvására. Új ablakként jelent meg a szolgáltatási infrastruktúra elemek. Megvalósíthatósági tanulmányainak elkészítését célzó támogatás, valamint elsősorban a kistelepüleseket segíti a közösségi rendezvenyek (falunap,fesztivál ) megvalósításához igényelhetett  támogatás.

Az Alapítványhoz a 2017. január 31-i határidőre összesen 136 pályázat érkezett. A pályázatok formai és tartalmi ellenőrzésen estek át, ezt követően került sor a pályázók részéről a hiáynpótlásokra, illetve további tisztázó kérdések rendezésére. A pályázatok értékelése szakértők bevonásával történt.

A 2017.március 28-án Dunapatajon—az érintett települések polgármestereinek részvételével megtartott kuratóriumiülesen került sor a nyertes pályázatok kihirdetésére. Összesen101 pályázat kapott támogatást, amelyek megvalósitási időtartama 3 és 12   hónap közé esik.

 

Az Alapítvány a 2011-es fennállása óta csaknem 3,5 milliárd forint fejlesztési segítséget nyújtott az önkormányzatoknak. A megítélt támogatások közvetetten több mint 13 milliárd forint fejlesztést generáltak az érintetttérségekben.

A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz kapcsolódó információk megtalálhatóka www.jovonkenergiaja.hu oldalon.

Paks, 2017. március 28.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés