A járási hivatalban intézhetők a fogyasztóvédelmi ügyek Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. március 01. szerda, 10:28

A közigazgatás rendszerszintű átalakításának részeként 2017. január 1-jétől a fogyasztóvédelem is közelebb került az emberekhez.

A változás lényege, hogy az elsőfokú fogyasztóvédelmi feladatok a megyei kormányhivataloktól a járási hivatalokhoz kerültek. Az újévtől általános fogyasztóvédelmi hatóság a járási hivatal lett.  A megyeszékhely szerinti, tehát a Kecskeméti Járási Hivatal illetékessége egyes kiemelt fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben a megye egész területére kiterjed. A járási hivatal új feladatáról Zsiga Ferencet kérdeztük.

 A Kalocsai Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztály vezetője arról számolt be, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság január 1-jétől beolvadt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba. Ebből adódóan a jövőben a minisztérium határozza meg a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos stratégiai célokat és feladatokat. Ezen feladatok végrehajtását azonban már nem a megyei kormányhivatalban működő fogyasztóvédelmi osztály, hanem a járási hivatalok munkatársai végzik.

  

A szervezeti átalakítás következtében januártól általános fogyasztóvédelmi hatóság a járási hivatal lett.  A hivatalon belül Kalocsán ez az ügycsoport a hatósági és gyámügyi osztályhoz került. Ám a Kecskeméti Járási Hivatal illetékessége egyes kiemelt fogyasztóvédelmi közigazgatási ügyekben a megye egész területére kiterjed. Ebbe a kiemelt ügycsoportba tartozik például a szerencsejáték, a gazdasági reklám, az e-kereskedelem ellenőrzése és felügyelete, valamint a piac felügyelet.

A szakember azt is elmondta: természetesen az első fokú döntés ellen a jövőben is lehet fellebbezni, de a fellebbezéseket immár országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal bírálja el, tehát az a másodfok.

Az ellenőrzéseket a járási hivatal munkatársai a szakminisztérium által jóváhagyott éves ellenőrzési és vizsgálati program alapján végzik.  A munkatársak az ellenőrzések során a tőlük elvárt, állami tisztviselőhöz méltó, felelősségteljes magatartás és ügyintézés keretében elsősorban nem a szankcionálásra, inkább a tájékoztatásra, útmutatásra, a szabályok ismertetésére és természetesen azok betartatására törekednek.

A fogyasztóvédelmi panaszokat, bejelentéseket a kormányablak osztályon is meg lehet tenni. Az ilyen ügyekben a hatóság elsősorban az eljárási szabályok betartását vizsgálja és tájékoztatást ad az ügyfeleknek arról, milyen lehetőségük van a vásárlói panaszuk érvényesítéséhez. A jótállási, szavatossági, panaszkezelési kérések rendezéséhez nyújtott támogató tájékoztatás keretében az ügyfél arról is értesül majd, egyéni jogvitája rendezése érdekében hová,  például  melyik bírósághoz fordulhat.

Ám a fogyasztók továbbra is igénybe vehetik a megyeszékhelyen működő Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testületet. (6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. ) A békéltető testületek továbbra is jelentős szerepet töltenek be a fogyasztóvédelem intézményrendszerében, ráadásul  a hatékony vitarendezés elősegítése érdekében ezek a testületek többletforrásokat is kaptak a működésükhöz. Mint az osztályvezető rámutatott: fontos tudnivaló, hogy a békéltető testület eljárása költségmentes.

 A szakember azt is elmondta: annyit már tudni lehet, hogy az ellenőrzési programban idén is kiemelt területnek számít az idős emberek esetleges megtévesztését szolgáló árubemutatók ellenőrzése, a gyermekgondozási, gyermekruházati termékek, játékok vizsgálata. Az új állami fogyasztóvédelmi internetes portálon, a „fogyasztovedelem.kormany.hu.” –n mind a fogyasztók, mind a vállalkozások  hasznos  információkhoz  juthatnak majd a jövőben.

-A fogyasztók tehát 2017-től panaszaikkal elsősorban a területileg illetékes járási hivatalokhoz, Kalocsán a hatósági és gyámügyi osztályhoz fordulhatnak. Senkit ne tévesszen meg a hatósági és gyámügyi osztály elnevezés, ugyanis a feladatleosztás következtében ez az ügycsoport természetesen a hatósági ügyekkel foglalkozó munkatársakhoz került - mondta Zsiga Ferenc, a Kalocsai Járási Hivatal  osztályvezetője.

 

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés