50 éves osztálytalálkozó Páhin Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. december 15. péntek, 18:05

Különleges és örömteli találkozásnak volt színhelye a Páhi Általános Iskola október 22-én. Mi, akik 1967-ben ballagtunk el ebből az iskolából, most 50 év után ismét együtt lehettünk. Többen szinte egyáltalán nem láttuk egymást az elmúlt

 5 évtizedben. Érthető volt az izgalom, a könnyes szem, a meghatódottság amikor kerestük egymásban a régi gyermekarcot, melyben segített erre az alkalomra készített fényképes kitűző is.

Megtisztelt bennünket jelenlétével régi tanáraink közül Gmoser Györgyné Zsuzsa néni, Andrási Gyuláné Marika néni és Kovács Sándorné Magdi néni. Rövid köszöntés után közösen emlékeztünk elhunyt kedves tanárainkra és osztálytársainkra. Hagyományoknak megfelelően ezután került sor a rendkívüli osztályfőnöki órára, amelyet Zsuzsa néni vezetett.  Mindenki lehetőséget kapott arra, hogy az eltelt félszáz évéről elmondja azt amit szeretne. Beszéltünk sikerekről, örömökről, bánatról, nehézségekről és volt aki bakancslistás terveiről. A beszámolók bizonyították azt, hogy a Páhi Általános Iskola akkori pedagógusainak humánus értékrendje átadott tudása jó alapot biztosított mindannyiunknak az életben való helytálláshoz.

Otthonában kerestük fel akkori igazgatónkat Kovács Sándort. Nagy meglepetés volt számunkra, hogy idős kora ellenére örömmel fogadott bennünket, többünket felismert, sőt emlékezett néhány velünk megtörtént esetre is.

A nap a továbbiakban kötetlenebbül telt. Az óvoda étkezőjében - fehér asztal mellett- vidám beszélgetésekre, régi sztorik, emlékek felidézésére is sok került. A nap végén megfogadtuk, hogy  egy-két év múlva ismét találkozunk.

Köszönet a főszervezőknek: Hörcsög Zsófinak, Borzák Józsinak, Poczkodi Klárinak és az Iskolának a helyszín biztosításáért, valamint a Konyha dolgozóinak a finom ebéd elkészítéséért és feltálalásáért.

A találkozó résztvevői: Molnár Antal, Szász Teréz, Andrási Gyuláné, Miklósy Katalin, Kastély Erzsébet, Gmoser Györgyné, Sztana Éva, Vincze Irén, Poczkodi Klára, Lázár Edit, Rónás Mária, Hörcsög Zsófia, Makó István, Borzák József, Farkas János, Ferenczi Erika, Kotlárik Mária 

 

 

 

 
Hirdetés