Rendőrségi hírek Nyomtatás E-mail
2010. szeptember 02. csütörtök, 10:36

Fülöpszállási rabló
Nem először került összetűzésbe a törvénnyel a fülöpszállási L.R. Nemrégiben lakásában vert agyba-főbe egy idős helybéli férfit, miközben ékszereket, és pénzt követelt.

A bácsi azonban nem adta meg magát, kiabált, mire a támadó megijedt és elmenekült. A rendőrök elkapták a tettest, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte. Eközben kiderült, hogy más fülöpszállási bűncselekmények is a számlájára írhatók. Így behatolt egy egyedül élő idős asszony lakására, majd késsel fenyegette meg a nőt, és elvette ékszereit, valamint a mobiltelefonját.

A mintegy hetvenezer forintot érő aranyékszert a rendőrség megtalálta egy székesfehérvári zálogházban. Július 12-én késő este pedig újabb bűncselekményt követett el: ismét egy idős asszonyhoz tört be, és 1.6 millió forintot vitt el a lakásból. A kiskőrösi nyomozók vádemelési javaslattal továbbították az iratokat az ügyészségnek.

Még aznap elkapták
Hatvan centis bottal verte lakásában a 85 éves idős keceli nénit egy 23 éves soltvadkerti fiatalember, és pénzt követelt tőle.

Az egyedül élő asszony azért engedte be a lakásába a férfit, mert az azt mondta, hogy az önkormányzati hivataltól jött, hogy átvizsgálja a lakást. A néni védekezni próbált, majd kimenekült a lakásból az őt ütlegelő férfi elől, aki megijedt és elinalt a helyszínről.

A személyleírásnak és a nagy erőkkel történő nyomozásnak köszönhetően a rendőrök még aznap elkapták a brutális támadót, aki Vadkertről robogóval utazott kecelre, hogy kitervelt rablását végrehajtsa.

Hat hónap a drogért
Füves cigaretta birtoklásáért és kereskedésért állt a kiskőrösi bíróság előtt három huszonéves keceli fiatalember. D. Norbert, K. Károly, F. János a marihuánát évek óta nemcsak rendszeresen fogyasztották, hanem barátaik, ismerőseik részére is továbbadták, ezért cselekedetük a „kábítószerrel való kereskedés fogalmát” is kimerítette.

Mint azt dr. Csanády Zsolt vezetőügyésztől megtudtuk, a fiatalemberek beismerő vallomást tettek a büntető eljárás során, a kiskőrösi ügyészség pedig vádat emelt ellenük. Mindhárman hat hónap fogházbüntetést kaptak, két év próbaidőre felfüggesztve. A lefoglalt kábítószereket megsemmisítették.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés