Retteghettek a halak Tabdin Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 25. szerda, 09:40

A siker ezúttal sem maradt el: horgászélmény halakkal, humorral és hőséggel kísérve. Több mint százan töltötték kinn a szabadban a hétvégét.

Július középső hétvégéjén megtelt a tó partja sátorozókkal. A verseny rangját mutatta, hogy a nevezések között számos vidéki horgász neve szerepelt. Így lassan akár azt is elmondhatjuk, hogy a kistérség, sőt a megye határon túl is népszerű a Pék-tavi harcsafogó – összegezte az élményeket Barna Lajos főszervező.

Érkeztek versenyzők Kecskemétről, sőt a Mór melletti Csókakőről is Igazi profik is megosztották tudásukat az érdeklődő tömeggel. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a partra csalogatta a haldorado.hu internetes szakújság egyik tekintélyes szakkommentátorát, Jeszenszki Jánost a rendezvény, aki feleségével, Andival egy csapatban próbálkozott a szürke nagybajszúak kifogására.

Hasonló indíttatásból érkezett mind a huszonnégy kétszemélyes csapat a közel négyhektáros tóhoz. Volt, aki gilisztacsokorral, volt, aki élőhallal csalogatta horogra a harcsákat. Aki pedig beleunt, vagy belefáradt az úszók követésébe, a büfé környékén múlatta az időt. S mint ahogyan horgászberkekben szokott, a parton sokkal jobban nőtt a hal, legalábbis az élménybeszámolók alapján. Noha a kiszemelt áldozatok, a halak ugyan dúskálhattak a különféle csemegéken, nagy példány azonban ezúttal nem akadt a horogra.

A tavalyi bajnokok ugyanakkor most is hozták a formájukat. Igaz, csak néhány dekával, de megnyerték a Haskó testvérek – Tamás és Attila - a 48 órás vetélkedést. Tamás csak azt bánta, hogy nem láthatta a közönség a Tabdin – még korábban - fogott idei legnagyobb halát, egy 14 kilogramm feletti nagybajszút. Amelynek hónapokig leste a fészkét, majd egy csodálatos éjszaka csendben becserkészte.

A páhi horgászok is nagy izgalommal készültek a mostani versenyre. Egyen pólót készíttettek minden napra más-más színűt, ezzel is rangot adva az eseménynek. Nagy Mihály az egyesület elnöke a világért sem hagyta volna ki a versenyt. Hat évvel ezelőtt 35,5 kilogrammos harcsát emelt ki a Pék-tóból: ezzel tartja a helyi rekordot.

- Most is vannak hasonló nagy egyedek a tóban, de azok már nagyon rafináltak. Éppen ezért izgalmas a becserkészésük. Egy ragadozónak túljárni az eszén csak egy tőle jobb ragadozó tudhat: az ember. Ez a harcsahorgászat alapja. Szeptemberben békés halakra fogunk majd versenyt szervezni.



Komoly állományunk van hat-nyolc, sőt tíz kilón felüli pontyokból, amurokból is. A mostani versenyhez hasonlóan, 48 órát szentelünk majd rájuk is!

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés