Sztárok árulták a kolbászt Kiskőrösön Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 17. kedd, 10:23

 

A pult mögött ugyanis a cég reklámarcaként Erdei Zsolt – Madár – ökölvívó világbajnok, Beleznay Endre színművész, a TV2 “Kiválasztott” című műsorából megismert a mentalista mágus, azaz Lui, valamint Ács Bálint énekes-színész és a párja Brunner Márta színművésznő szolgálta ki augusztus 7-én, szombat délelőtt a vevőket.

A vásárlóknak még látványos show műsorban is részük volt, hiszen Lui fekete zsákkal a fején egy éles szablyával a kezében, csupán érzékeire hagyatkozva felezett meg egy kolbászt, amit Erdei Zsolt tartott. Majd Turancsik László karja alá szorított lufit kipukkasztotta és Beleznay Endre is halált megvető bátorsággal – bár kissé remegő térdekkel - állta, hogy Lui lecsapja a fejére tett dinnye tetejét.

 

A sztárok mind egyetértettek abban, hogy véget kell vetni annak a folyamatnak, hogy a külföldről behozott, sokszor silány minőségű hústermékek kiszorítsák a piacról a magyar húsipar termékeit, ellehetetlenítve ezzel az állattenyésztőket is. Ezért is vállalták, hogy jelenlétükkel népszerűsítik a Hazai Hús Zrt termékeit Kiskőrösön.

Mint azt Turancsik László, a Hazai Hús Zrt tulajdonos vezetője elmondta: termékeik kizárólag csak magyar sertéshúsból készülnek és semmiféle, a szervezetre káros, allergén anyagot nem tartalmaznak. A családi tradíciót követve, az édesapjától tanult szakmai fogásokat átörökítve vevőik továbbra is az évtizedek alatt megkedvelt és megszokott ízekben vásárolhatják meg a Turancsik-féle termékeket, amelyek most több új húsipari termékkel is kiegészültek. “Saját sertésből-saját termék” szlogennel robbant be a piacra a cég és ehhez az elvükhöz a jövőben is szigorúan tartják majd magukat.

 

Bár a vásárlóknak sokszor csábítóak a szuper-hipermarketek olcsóbb áron kínált húsipari termékei, amelyek olcsóságát a húst helyettesítő kémiai anyagok teszik lehetővé, ám elgondolkodtató, hogy mit teszünk családunk asztalára, mit adunk enni gyermekeinknek- mondja Turancsik László. Tudjuk, hogy nem egyszerű a családi költségvetésből megoldani az egészséges étkezést, éppen ezért mi rendszeres vevőbarát akcióinkkal segítjük vásárlóinkat.

Ugyan most először, de nem utoljára jöttek a művészek Kiskőrösre, hiszen a Szüreti napok fesztiválján, szeptember 4-én szombaton 11 órakor a Hazai Hús Média válogatott színeiben a helyi focipályán csapnak össze majd egy barátságos mérkőzés keretében a kiskőrösi öregfiúk, vagyis a Red Bules Boys csapatával.

A rangadón Erdei Zsolt, Beleznay Endre és Lui mellett, Farkasházy Tivadar humorista, Leo műsorvezető, Maksa Zoltán humorista, Szabó Leslie énekes-zenész, Éliás Junior énekes, Riki, Müller Attila énekes, Nacsa Olivér humorista, Csordás Tibor énekes - Fiesta, Kefír énekes is majd pályára lép. A mérkőzés ideje alatt pedig termékkóstoló várja a szurkolókat a Turancsik húsbolt termékeiből.

A sztárokkal készült interjúinkat a Kőrösi Hírek következő számában olvashatják. További képek a galériában.

Boda Zsuzsa

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés