Pálinkás és Bagaméri Magyar Rallye Bajnok Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 03. kedd, 08:51

Az eddigi öt versenyből négyet jelentős előnnyel nyertek, így R kategóriában az első helyüket nem veszélyezteti semmi. A7-ben pedig már Magyar Bajnokok a fiúk! A siker kulcsáról faggattam Pálinkás Zsoltot.

 


Pálinkás Zsolt és Bagaméri László előtt nincs akadály

Az idei évtől kategóriát váltottatok, miért?
- Valójában a régi S1600-as kategória kinőtte magát, a mezőny szétzilálódott, nagyon kevés versenyző maradt benne. Eddig mindig a dobogó közelében voltunk, ezért bátorkodtunk nagyobb célt kitűzni magunk elé.

Az új cél új autót is kívánt.
- Igen, Egy Honda Civic Typ-R3, full gyári építésű versenyautóval indultunk, amit szponzoraink támogatásának köszönhetően bérlünk. Ez egy 265 lóerős versenyautó, 2000 köbcentis, első kerék meghajtású. Európában egyébként is az a trend figyelhető meg, hogy az S1600-as autók kiszorulnak a versenyekről, helyettük az R3-as kategória jön létre.

 

Miért Honda?
- A Renault is szóba jött, végül a Honda mellett döntöttünk. Elsősorban a támogatók és a bérleti feltételek szabták meg, hogy ez a típus vállalható számunkra. A váltás nagyon jól sikerült. 2001-ben is egy Hondával voltunk magyar bajnokok Kakuszi Zsolttal, rally 2-ben.

Úgy tűnik, versenyzőtársaddal jó párost alkottok.
- Bagaméri Lászlóval már fél szavakból értjük egymást. Száz százalékban megbízom benne, és remélem ez viszont is így működik.

Mi volt az idei év legnehezebb pillanata?

- A legtöbb izgalmat az első verseny, az Eger rallye hozta, mert előtte keveset teszteltük az új autót, és még éjszakai futamon is indultunk. Nehéz volt, változatos, de hoztuk a formánkat. Szombathelyen hol csúszós, hol száraz úton kellett megfelelni, ez is komoly kihívás elé állított bennünket. Mindenütt nagyon erős mezőny volt, 2010-es fejlesztésű versenyautóból négy is volt a kategóriánkban.

 

Hogyan tovább?
- Az idén financiális okból nem indulunk több hazai versenyen, a bajnoki cím így is a miénk. Kacsingatunk a nemzetközi versenyekre való kijutás felé. Jó lenne, egy IRC futamon is kipróbálni az új gépet. A szeptemberi San Remo-i versenyt néztük ki, ami ugyan feszegeti a lehetőségeink határát, de az ottani helytállás megkoronázná az idei sikereinket.

V.Melinda

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés