Árvízkárosult gyerekek nyaraltak Kiskőrösön Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 02. hétfő, 09:39


Borsod északi részéről, Szendrőről három kísérővel érkeztek városunkba a gyerekek. Az önkormányzat rendelkezésükre bocsátotta a kollégiumot, így ott szálltak meg mindannyian. Városnézés, strandolás, lovasprogram, kézműves foglalkozások, Kecel-Pintér művek, Kaskantyú Jurta tábor, Akasztó horgászparadicsom, sportverseny, bábelőadás, esténként filmvetítés, szóval nem unatkoztak a táborozók.


Bajusznácsné László Tünde és Supka Éva főszervezők és koordinátorok rendkívül pozitív hozzáállásról meséltek a kiskőrösi vállalkozók részéről. Az éttermek ebédeltették őket, a benzinkutak a buszok üzemanyagát állta, a buszosok - Czibolya Feri és Dicsa Pista - szállította a csapatot. A boltok, pékségek a reggelit adták, a pizzéria és éttermek pedig a vacsorát. Üdítőt, almalevet, fagyit kaptak ingyen az árvízkárosultak és ingyen volt a belépés a strandra, múzeumokba.

Számítások szerint a szponzorokkal együtt legalább száz embert mozgatott meg Kiskőrösön a kezdeményezés, amit tulajdonképpen Lengyel Mária, Litauszkiné Kati találtak ki, Marton Nelly pedig rögtön melléjük állt, megkeresve újabb szervezőket, adományozókat.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés