Újabb diszkó-baleset súlyos sérültekkel Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 02. hétfő, 09:19

A 21 éves férfi és barátnője egy vadkerti szórakozóhelyről tartott a hajnali órákban hazafelé. A sofőr nagy sebességgel hajtott be BMW személygépkocsijával a körforgalomba, elvesztette uralmát a járműve felett és nem tudta az úton tartani. A kocsi végül fejtetőre állva a vizesárokban kötött ki, totálkárosra tört.

Miután sem a sofőr, sem pedig 20 esztendős hölgy utasa nem kötötte be a biztonsági övét, alaposan összetörték magukat. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a sofőr alkoholt fogyasztott.



Nem érdemes kockáztatni


A jelentős anyagi kár és a súlyos személyi sérülés is elkerülhető lett volna, ha a fiatalok előrelátóan gondolkodnak- mondja Kothencz Zoltán, a rendőrség közlekedésbiztonsági osztályának vezetője. Amiért nem használták a biztonsági övet, még közigazgatási eljárást is indítunk ellenük, így még plusz büntetésre is számíthatnak. Bár a baleset körülményeinek kivizsgálása még tart, a sofőrnek várhatóan majd az alkoholfogyasztásért és a gyorshajtásért is felelnie kell a törvény előtt.

Ha valaki diszkóba indul és tudja, hogy italozni fog, jobb, ha megkéri egy ismerősét, hogy vezesse járművét, vagy hagyja otthon az autót és vegye igénybe a taxi szolgálatot. Sok kellemetlenség elkerülhető így, arról már nem is beszélve, hogy a büntetési tételek is igen jelentősek. Az ittas vezetők és a gyorshajtók kiszűrésére nagy hangsúlyt fektetünk. Rendszeresen ellenőrizzük az utakat és szigorúan eljárunk a szabálytalanul közlekedő járművezetőkkel szemben.

Az elmúlt évben illetékességi területünkön mintegy 1700 traffipax fotót készítettünk a szabálysértőkről. Ez a büntetés alsó határával – 30 ezer forinttal – számolva is összesen 51 millió forintos összbüntetést jelent. Alkoholfogyasztás miatt pedig 128 alkalommal jártunk el az ittas vezetőkkel szemben és vettük el a helyszínen a vezetői engedélyt. Nem érdemes tehát kockáztatni

Boda Zsuzsa

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés