Szabad a gazda a pálinkapiacon? Nyomtatás E-mail
2010. július 27. kedd, 13:35

Téved, aki azt hiszi szabad a vásár a pálinkapiacon, sokan félreértelmezik az otthoni pálinkafőzés lehetőségét.  Ami igaz, az igaz: a kormány nemrég hozott döntése értelmében mindenkinek szíve joga a pálinka házi előállítása. A legnagyobb kritikusok persze csak arról beszélnek, hogy miért rossz és mennyire hátrányos az új törvénytervezet, arról nem, hogy csak szigorú szabályok szerint foghat hozzá „Bálint gazda” a hungarikum főzéséhez.

Felhígul a piac, romlik a minőség, hallani az "ellendrukkerektől”. A jövedéki törvény módosítását a napokban tárgyalta a Parlament, ebben fogalmazódnak meg azok az előírások, amit mindenkinek be kell tartani.  Jó magyar mondás szerint persze  a törvények azért vannak, hogy kikerüljük őket, így hát ezután is lesznek zugfőzdék, akik  sufnikban, a padláson, mindenféle tákolmányokban végzik a cseppet sem veszélytelen műveletet.

Font Sándor a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke, beírta magát a történelembe, amikor kezdeményezésére végre lett pálinka törvénye Magyarországnak tavaly.  A térség képviselője szerint a pálinka éltetése a mezőgazdaság fejlődésére is jótékony hatással lesz.


Késtünk a törvénnyel

- A pálinka nemzeti italunk.  Néhány száz évet késtünk ugyan a törvénnyel, mert például a konyaknak és a whiskynek, tehát az adott országok nemzeti italának több százéves törvénye, sőt a franciáknak kódexük is van – indokolja törvénykezdeményezését Font Sándor. - Az unióhoz való csatlakozásnál átütő sikernek számított, hogy levédettük a Pálinka szót.  A teljes szakmai szervezet és az akkori kormány is mellénk állt, mindenki együtt dolgozott ezen az ügyön. A pálinka szó 2004 óta termékmegjelölésre már csak kizárólag Magyarországon alkalmazható. Az itt lefőzött párlatokra. Ausztria 5 tartománya ugyan kivételt képez: ahol a sárgabarack pálinkát az ősmagyarok főzték, ott jelenleg is él ez a hagyomány.
A pálinka alapanyaga a gyümölcs. Már most láthatunk olyan főzdéket, akik tudatosan telepítettek gyümölcsöst, mert maguk akarják megtermelni azt az alapanyagot. Amit a legjobb savállapotban a legjobb érettségi időben maguk szüretelnek. Ezzel munkalehetőséget is teremtve. A házi pálinkafőzés pedig nem azt jelenti, hogy minden további nélkül nekifoghat a magyar gazda a pálinkafőzésnek.


A lekvár is "robbanhat"

Ángyán József mezőgazdasági vidékfejlesztési államtitkár, a lekvár főzéssel hasonlította össze a pálinka házi előállítását.
- Mindenki harsog, hogy milyen balesetveszélyes a pálinkafőzés. Pedig bizony a lekvár is kiborulhat… - példázza Ángyán József. - Leforrázhatja a gazdasszonyt, mégsem jut eszébe senkinek sem betiltani. Régen alanyi joga volt a pálinkafőzés annak a gazdának, aki gyümölcsöt termelt. 
Saját szükségletének kielégítésére ezt a lehetőséget biztosítanunk kell. Nyilván az értékesítési céllal előállított pálinka esetében más a szabály, adót kell fizetni utána.  Természetesen értem a zajongókat, mert a piacot szűkíti a házi főzés, hiszen ki-ki magának megtermelheti, hangsúlyozom, a saját szükségletét. De ez az érték ott marad a családoknál, mi pedig a családokat szeretnénk erősíteni.

A soltvadkerti Szekeres Pálinka már határainkon túl is ismert. Szekeres Sándor nem fél attól, hogy visszaesik a pálinkájuk iránti kereslet és attól sem, hogy nem lesz munkájuk. Amint mondta: a minőség az egyetlen lehetőség, mellyel versenyképes maradhat az ember.


Szekeres Sándor nem tart attól, hogy visszaesik a pálinkájuk iránti kereslet a házi-főzések miatt.


Csak saját gyümölcsből

Szekeresék vállalkozásának szakmai irányítója Pásztor Sándor, a VPOP nyugalmazott megyei vezetője. A szakember hangsúlyozta, hogy elfogadott jogszabály még nincs. Kedvezményt az adómentesség jelent, amit mindenki megkap a magán főzés keretében főzhető 50 liter pálinkája után.
- Nyilvánvaló, hogy csak az főzhet pálinkát, aki a gyümölcsöt megtermeli – magyarázta Pásztor Sándor. - Aki pedig él a magán-főzés lehetőségével, annak meg kell felelni a törvényi elvárásoknak. Magánfőzést csak az EU-ban kiadott forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező és a vámhatóságnál nyilvántartásba vett legfeljebb 100 liter űrtartalmú berendezéssel lehet végezni, kuktában nem.

Tehát komoly beruházást jelent, amire nem hiszem, hogy minden gazda vállalkozna. A VPOP felé jelentési kötelezettsége van az előállítónak. A párlás megkezdése előtt 3 nappal be kell jelentenie a hatóságnak, mivel származási bizonyítvány kell a kifőzött pálinkára. Az 50 liter kizárólag saját fogyasztásra előállított pálinkát nem ajándékozhatja el, és nem értékesítheti. Kivéve, ha a magánfőző kistermelőnek minősül, az adót megfizette és a saját gazdaságában vendéglátó-, vagy falusi szálláshelyet üzemeltet.


Házi vagy bérfőzés?

A gazdának azt is el kell döntenie, hogy a magánfőzést, vagy a bérfőzést választja, mert egy évben csak az egyik formát veheti igénybe. A bérfőzető évenként - gyümölcstermelő háztartásonként - 50 liter 86 fokos pálinkát főzethet. Eddig a bérfőzés jövedéki adó tartalma ötven liter után összes járulékaival – főzési díj, tüzelő díj – ötven-hatvanezer forint körüli összegre rúgott területtől függően. Ez most húszezer forint körüli összegre csökkenhet. A szakember úgy véli, hogy az adófizetési mentesség jókora kedvezményt jelent, és a bérfőzés sokkal biztonságosabb, kifizetődőbb, mint otthon, a saját előállítás.

– séva-

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés