Milliókba is kerülhet a parlagfű Nyomtatás E-mail
2010. július 15. csütörtök, 13:51

15.000 - 5.000.000 forintig terjedő bírságra számíthat az, aki július 30-ig nem vágja ki a parlagfüvet a saját területén. Augusztustól már az árvízzel érintett részeken élők sem élveznek mentességet.



A belterületen lévő parlagfű elleni közérdekű védekezés a jegyző feladata. Kiskőrösön a közterület-felügyelők és a településőrök közösen ellenőrzik, hogy az ingatlantulajdonos eleget tett-e a parlagfű kiirtására vonatkozó rendelkezésnek. Első lépésben szóban, majd ha ez eredménytelen írásban is felszólítják a tulajdonost. Amennyiben ez sem jár sikerrel, a jegyző elrendeli a közérdekű védekezést az érintett földterületen, amelynek értelmében az önkormányzat elvégzi az allergén gyomok eltávolítását, a költségeket azonban az ingatlantulajdonosnak kell viselnie.

 

A hatóság nem csak saját ellenőrzésre, hanem lakossági bejelentésre is eljárást indíthat. Az adott földterület 10 %-át meghaladó parlagfű-szennyezettség felett már büntetendő a tulajdonos. A jegyző az általa meghozott határozatot megküldi a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz, aki a területegységtől és a fertőzöttség mértékétől függően 15 ezertől 5 millióig terjedő bírságot szab ki.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés