Szigorúbban büntetik a jövőben az erőszakos bűncselekményeket Nyomtatás E-mail
2010. július 15. csütörtök, 09:39

Július 23-án hatályba lép a Büntető Törvénykönyv módosítása. A változtatások négy fő pilléren nyugszanak, a középpontban az erőszakos bűncselekmények elleni szigorúbb fellépés áll.



A közeljövőben hatályba lépő módosítások értelmében súlyosabban büntetik a közoktatásban dolgozók ellen elkövetett erőszakos cselekményeket, bevezetik a „három csapás” jogintézményét, visszaállítják az ún. középmértékes büntetéskiszabást valamint a holocaust mellett ezentúl a kommunista rendszerek bűneinek tagadása is büntetendő lesz.

 

A pedagógusok eddig is közfeladatot ellátó személynek minősültek, és mint ilyenek fokozott büntetőjogi védelem alatt álltak, a jövőben pedig még tovább szigorítják az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények büntetését. Akár tíz évet is kaphat az, aki tanárt, a nevelő-oktató munkát segítő alkalmazottat bántalmaz.

 

A három csapás a különös és többszörös visszaesők büntetését szigorítja. Erőszakos többszörös visszaesővel szemben a büntetés a duplájára emelkedik, ha ez így a húsz évet meghaladja, akkor életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.

 

Ismét visszaállítják a középmértékes büntetéskiszabást, amely szerint a határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásánál a büntetési tétel középmértéke az irányadó. Egy példával megvilágítva: a jelentős értékre elkövetett lopást a Btk. 1-től 5 évig bünteti, ebben az esetben három év az irányadó a bíró számára. Ez azonban nem kötelező, de ha ettől eltér, akkor azt indokolnia kell.

 

A holocaust tagadását, kétségbe vonását vagy jelentéktelen színben való feltüntetését eddig is három évig terjedő börtönbüntetéssel szankcionálta a törvény, most viszont ezt kiterjesztette a kommunista rendszerek bűneire is.

 

A büntetőjog alapelvének megfelelően az új rendelkezéseket csak a hatályba lépés után, azaz július 23-a után elkövetett bűncselekményekre lehet majd alkalmazni, a folyamatban lévő ügyekre a korábbi szabályozás az irányadó.

 

Dr. Jádi János, a Kiskőrösi Városi Bíróság bírája harminc éve foglakozik büntető ügyekkel.

- Remélem, hogy a módosítások beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, azonban a szakmai – és élettapasztalatom alapján ez nem azonnal fog bekövetkezni. Sokkal nagyobb jelentősége van a megelőzés szempontjából annak, hogy a potenciális elkövetőkben az tudatosuljon, hogy az elkövetett cselekményt mindenképpen büntetés követi, azaz nagy valószínűséggel elkapják őket, és nem ússzák meg a büntetést. A másik fontos követelmény pedig az, hogy ezt a büntetést a cselekmény után rövid idővel megkapják. Az időszerűség javításával és a felderítés hatékonyságának növelésével lehetne a legjobban visszaszorítani az erőszakos bűncselekményeket.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés