Tűzugrás, tánc és vigalom Kaskantyún Nyomtatás E-mail
2010. július 09. péntek, 10:34

Június 24-én immáron negyedik alkalommal rendezték meg Kaskantyún a Szent Iván napi ünnepséget, ahol többek között parázsugrás, örömtánc, sütés-főzés és kollektív varázslás fogadta az érdeklődőket.




Berényiné Szász Katalin, a művelődési ház vezetője ekképp számolt be a nagy sikerű estről:

- Az általános iskolás és a jurta táboros gyerekekkel lovaskocsin határjárást végeztünk, rózsaszirmokat, csirkecsontokat hajigáltunk, hogy a következő évben jó termés legyen a faluban. Ezután az iskola udvarában a gyerekek szentiváni játékokat játszottak, parazsat ugrottak, énekeltek. Ezt követően a frissem megalakult asszonytánc csoport énektudását is megcsillogtatta. A műsor után a javasasszonyoktól varázsfüvet lehetett vásárolni mindenféle nyavalyára, majd a fő javasasszony egy kollektív varázslattal kérte a mai napon a világunkba látogató varázslényeket, hogy óvja meg a falunkat, annak minden lakosát a különféle bajoktól, elemi károktól, viszálykodásoktól és hozzanak örömet, gazdagságot, egészséget, jólétet mindenkire. Meghívta őket a tűzhöz, hogy ők is érezzék jól magukat. Majd egy úgynevezett örömtánc vette kezdetét, s a hozott szalonna és kolbász sütése sem váratott magára a tűznél. Éjszaka aztán a bátrak tüzet is ugrottak, hiszen ezen a napon tüzet átugrott párok összekerülhetnek, akik házasok, ők megerősítik a kapcsolatukat, s akik egyedül ugranak tüzet, azok mentesek lesznek egy évre a betegségektől.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés