Get Adobe Flash player
A nagykorúakat köszöntötték Kecelen Nyomtatás E-mail
2010. július 07. szerda, 08:53

Immár második éve köszönti Haszilló Ferenc polgármester a 18 esztendős fiatalokat nagykorúvá válásuk alkalmából Kecelen. Idén 137 fiatal vette át a jeles nap emléklapját a művelődési házban rendezett bensőséges ünnepségen június 25-én.



Sohasem egyszerű felnőtté válni, bár ezt az idő előre haladtával a későbbiekben sokan könnyen elfelejthetik. Az emberek egy része, amint túljutnak a felnőtté válás kisebb-nagyobb fordulóin, minden mást fontosabbnak találnak. Akkor is, ha éppenséggel tisztában vannak vele: roppant fontos dolgok dőlnek ebben az életszakaszban. A felnőtté válást akarni kell és még akkor is, ha így teszünk, még ha vágyunk is rá nap, mint nap, akkor sem következik be egyik pillanatról a másikra. Őszintén remélem, hogy mindegyikőtöknek sikerül megérkeznie majd oda, ahova vágyai, álmai vezérlik- fejezte ki jókívánságait a polgármester.

 

 

A 18 évesekkel Burányi Roland plébános is megosztotta gondolatait a felnőtté válásról. Mint mondta, ő is nagyon várta azt a napot, amikor nagykorú lett és kora reggeltől kíváncsian figyelte, mitől más ez a nap, mint a többi. Bár akkor úgy érezte, semmi különös nem történt vele, azóta már tudja, hogy az élet nagy pillanatai észrevétlenül lopóznak be mindennapjainkba. Hangsúlyozta, hogy mindennél fontosabb, hogy az ember egy jó léleképítő közösségbe tartozzon, és barátok vegyék körül, akikre mindig számíthat.

 

Városi Ferenc lelkipásztor útmutatóként az életéből vett példákkal szemléltette az emberi értékek megőrzésének fontosságát. Mint mondta, ettől a pillanattól felelősséggel tartoznak a fiatalok minden tettükért, kimondott gondolatukért. Cselekedeteiket ezentúl a helyes értékrend, a reális önértékelés, és a méltósággal való alázat kell, hogy meghatározza.

 

A fiataloknak nagykorúvá válásuk ünnepét Szamek Violetta, Városi Anett, Herczeg Dániel, Trepák Kata szavalatai és énekszámai tették még emlékezetesebbé.

Boda Zsuzsa

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés