A diákok dolgoznának - csak munka nincs Nyomtatás E-mail
2010. június 22. kedd, 09:05

Szigorodtak a diákmunka szabályai, de nem is ez a fő probléma, hanem az, hogy egyre kevesebb a munkalehetőség. A Kiskőrösi Munkaügyi Kirendeltségen például semmilyen nyári munkát nem tudnak kínálni diákoknak.

Még a felnőtteknek is nehéz elhelyezkedni manapság, nemhogy a gyerekeknek. Azoknak, akik több éve járnak napszámba meggyet, szilvát vagy barackot szedni, megvan a saját bejáratott helyük, de mások nehezen találnak. Mint a kirendeltségen elmondták, már tavaly is kevés munkaadó jelentkezett náluk, pedig a diákok szívesen dolgoznának: a tanév végeztével sokan érdeklődtek alkalmi nyári munka iránt, szülők és gyerekek egyaránt.

Megkérdeztünk néhány céget és gazdát is, akik korábban gyakran fogadtak diákokat, de nem kívántak nyilatkozni. Annyit azért elmondtak: elég a felnőtteknek munkát adni. A diákmunka szabályai és az ellenőrzések is szigorúak, a hatóságokkal pedig senki sem akar konfrontálódni. Egyébként egy helyre öten is jelentkeznének - hangsúlyozták névtelenül a vállalkozók.

 

A szabályok

 

16 éven aluli diák csak szülői engedéllyel vállalhat munkát, kizárólag a nyári szünetben. Csak nappali tagozatos tanuló dolgozhat, valamint 18 éven aluliak nem dolgozhatnak éjszakai műszakban (este tíztől reggel hatig), vasárnap és nyolc óránál többet. Ezek az alapvető szabályok.

- Milyen munkára fogható be diák?

- A Munka törvénykönyve előírja, hogy fiatal munkavállalót nem szabad olyan munkára alkalmazni, amelynek végzése testi alkatára, fejlettségére tekintettel rá hátrányos következményekkel járhat. A fiatal munkavállaló munkaideje legfeljebb napi 8, heti 40 óra lehet, továbbá: ha napi munkaideje a 4,5 órát meghaladja, legalább 30 perc munkaközi szünetet kell biztosítani neki. Az e csoportba tartozók éjszakai munkára, rendkívüli munkavégzésre, valamint ügyeletre, készenlétre, veszélyes munkakörökbe nem alkalmazhatók. A szabályok még azt is meghatározzák, mennyi súlyt emelhet a fiatal, akit alkalmazás előtt meg kell vizsgálnia orvosnak, hogy megállapítsa: alkalmas-e az adott munkára.

- Milyen jogviszonynak számít a diákmunka?

- Kétféle lehetőség van: megbízási szerződéssel való foglalkoztatás, vagy alkalmi munkavállalói jogviszony.

 

Akiknek sikerült


Váczi Vivien szülei vállalkozásában segít be a nyári szünetben.

- Évek óta részt vállalok a munkában, és a zsebpénz sem mellékes. Ruhákra, bulizásra költöm. A diákmunka arra is jó, hogy hozzászokjunk a feladatok felelősségteljes elvégzéséhez, hiszen a nagybetűs élet itt van a nyakunkon!

 

Lázár Tibor szintén a családi vállalkozásban találta meg a diákmunka lehetőségét.

- Apukám autószerelő, ott mindig jól jön egy pár ügyes kéz. Máshova nem szoktam nyári munkára jelentkezni. Megérdemelt nyári pihenésem töltöm szünidőben. Az apu mellett végzett munkáért pedig csupán jelképes zsebpénzt kapok.

 

Szalai Zsolt jövőre végzős borász tanuló lesz, ő már két éve dolgozgat nyáron is.

- Egy vadkerti borászatban kaptam tavaly munkát. Mivel a szakmám is ez lesz, jól jön a gyakorlati tudás. A pincemunka mindig is érdekelt, szívesen dolgozom jó társaságban. Tisztességesen megfizettek tavaly is, remélem, most sem csalódom. Új ruhákat fogok venni a keresetemből.

V.  Nagy Melinda

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés