Megemlékezés a Magyar Honvédelem Napján Nyomtatás E-mail
2010. június 17. csütörtök, 09:30

A hagyományokhoz hűen a Magyar Honvédelem Napja alkalmából idén is megkoszorúzták a kiskőrösi Pátria épületének földszintjén elhelyezett, a helyőrségben szolgált nyugállományú katonák tiszteletére elhelyezett emléktáblát.



A családias hangulatú megemlékezésen Fadgyas István nyugállományú őrnagy, a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Schiller Katalin mondott emlékező beszédet. Felelevenítette azokat az időket, amikor még két laktanya is volt a városban és beszélt a honvédség mai jelentőségéről is. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Esküdt Lajos alezredes is.

 

A rendezvény ezután az emeleti kiállító teremben folytatódott, ahol megnyitották Tar Pál nyugállományú rendőr őrnagy, valamint Kovács Imre nyá. főtörzszászlós festményeinek kiállítását. A két amatőr festő műveit és tevékenységét Andriska Tibor rendőrkapitány méltatta.

 

Mint mondta, az együtt töltött szolgálati évek alatt számos lehetősége nyílt, hogy megbizonyosodjon Pali bácsi precizitásáról, aprólékosságáról, s látja, hogy mindez képeiben is visszatükröződik. Kovács Imre állatszeretetéről volt híres aktív éveiben is, ezért nem lepődött meg senki, hogy nyugállományba vonulása után tanyára költözött és állattenyésztésbe kezdett. Mindez képeinek témáit is nagyban befolyásolja, hiszen leginkább a természetet, az állatvilágot festi meg.

 

Boda Zsuzsa

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés