Kitüntették a megye legeredményesebb diákjait Nyomtatás E-mail
2010. június 10. csütörtök, 14:19

Megyei elismeréseket vehettek át a kecskeméti Katona József Gimnáziumban szervezett ünnepségen azok a diákok, akik a megyei szintű tanulmányi versenyen értek el kimagasló eredményeket.



A Hunniareg Pedagógiai Intézet által a kecskeméti Katona József Gimnáziumban szervezett ünnepségen Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a több mint nyolcvan diákot és pedagógust. A legkiválóbbaknak Rideg Lászlóval, a közgyűlés oktatási bizottságának elnökével közösen adták át a könyvjutalmakat.

 

 

Térségünkből matematika versenyeredményéért a soltvadkerti Bogáromi Dávid és felkészítője Grószné Havasi Rózsa tanárnő vehetett át jutalmat. A Szép Magyar Beszéd versenyen is több babért hoztak a kistérségbe. A csengődi Ötvös Martina és felkészítője Kelemen Istvánné, a soltvadkerti Nagy Dominika és tanára Vincze Alíz kaptak elismerést.

A tabdi Aszódi Gergő közlekedés elméleti tudását ismerték el Tóth Sándor tanár úr munkájának köszönhetően. Szentendrei Tamásnak a kiskőrösi Petőfi Sándor gimnázium tanulójának és felkészítőjének Döme Gézának a Szakács Jenő fizika versenyen elért eredményét köszönték meg.

 

Supka Éva

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés