Károlyi Tibor a racketlon magyar bajnoka Nyomtatás E-mail
2010. május 31. hétfő, 06:04

A négy különböző labdajátékból álló racketlont a világ leggyorsabban népszerűsödő sportágaként tartják számon. A játék voltaképpen az ütős sportok négy próbája, ahol a versenyzők teniszben, asztaliteniszben, fallabdában és tollaslabdában mérik össze ügyességüket. A kilenc éve Vadkerten élő Károlyi Tibor az első versenyén máris magyar bajnoki címet szerzett ebben a sportágban.



A racketlon lényege, hogy a játékosok egymás után mind a négy labdajátékból lejátszanak egy-egy 21-es szettet, az így megszerzett pontokat összeadják, és az összpontszám alapján hirdetnek győztest. Itt nem elég egy sportágból kiemelkedően jónak lenni, ha valaki nyerni szeretne, akkor mind a négyben jártasnak kell lennie, és elengedhetetlen a jó kondíció is.

 

Soltvadkerten egyelőre egyedül Károlyi Tibor űzi ezt a sportot, amiből már országos és világversenyeket is rendeznek. Az első megmérettetése a magyar bajnokság volt Győrben, ahol a döntőben egy korábbi román asztalitenisz bajnokot legyőzve szenior kategóriában aranyérmet szerzett.

 

- Tavaly augusztusban hallottam először a racketlonról, novembertől pedig már céltudatos edzettem – mondta Károlyi Tibor. - Évek óta teniszezem, ez megy a legjobban a négy közül. Az asztaliteniszben fejlődtem a legtöbbet, amiben nagy szerepe van, hogy Vadkerten nagyon erős a pingpong-élet, Ambrus Ferenc és Várszegi István nagyon sokat segítettek a felkészülésben. Fallabdázni Kiskőrösön és Kiskunhalason tudunk, ebben Rigó János az állandó edzőpartnerem, újabban pedig Szávay Levente is. Tollaslabdázni Kecelre szoktunk járni, de nyár elején a kertben fiaimmal kialakítottunk egy amatőr tollaslabda-pályát, így ezt ezután bármikor tudom itthon is gyakorolni. Úgy érzem, fallabdában kell még fejlődnöm, de természetesen mindegyikből folyamatosan edzek, hiszen ebben a sportágban egy gyengébb teljesítményt még lehet kompenzálni, de kettőt már nem. Jelenleg a szeptemberi bécsújhelyi csapat-világbajnokságra készülök, remélem, beválogatnak a magyar keretbe.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés