Malawi a világ egyik legelmaradottabb délkelet-afrikai állama. A gyerekek nagy része árvaként nő fel, a mélyszegénység és a malária mellett az AIDS is tömegesen szedi áldozatait. A kiskőrösi Sipos András egy segélyszervezet aktivistájaként érkezett Malawiba.

Egy közlekedési lámpánál a kezébe nyomtak egy újságot, amelyben önkénteseket kerestek afrikai munkára. Élete fordulópontját jelentette a hirdetés. Elege volt az itthoni hajszolt életmódból, az értékvesztett, pénz- és teljesítmény-centrikus világunkból. A következő lámpánál felhívta a megadott telefonszámot, majd feladta addigi életét és egy hátizsákkal elindult a messzi országba.

- Hiszek abban, hogy az évszázados lemaradás leküzdhető - mondja András. - Malawinak nincsenek befektetőket vonzó gyémánt- és aranybányái, ezért úgy tűnik, mintha itt megállt volna az idő, a lakosság kezdetleges eszközökkel műveli a földet, a fő közlekedési eszköz a kerékpár, a gyerekeket pedig nádfedeles kunyhókban oktatják a betűvetésre.

- Mindez megváltoztatható?

- Ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni - tartja a kedvenc mondásom. Nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy megmutassuk a könnyebb élethez vezető, önállóan is járható utat. Pedagógusokat képzünk, felvilágosító előadásokat tartunk, felhívjuk a figyelmet, hogy az élelemtartalékokkal megszüntethető az éhínség. Apró lépésekkel haladunk előre, nem könnyű formálni a szemléletet, Afrikában erősek a tradíciók. És talán nem mindenben nekünk van igazunk.

- Ezt hogy érted?

- Rádöbbentem, hogy én több mindent tanulhatok ezektől az emberektől, mint ők tőlem. Mi Európában keressük az élet értelmét, ők Afrikában már megtalálták. Az állandó megfelelési kényszer, a stressz mindennapos társunk, a hajtás pedig eltörpíti a fontos dolgokat. Nem figyelünk egymásra, nem tudjuk milyen őszintén és feltétel nélkül szeretni, ragaszkodni, nem tulajdonítunk jelentőséget az apró örömöknek. Persze vannak, akik rádöbbennek a valódi értékekre, de sokszor későn. A világnak szüksége van az afrikai vásárlórétegre, ezek az emberek viszont nem fognak hiteleket felvenni, hogy eladósodjanak. „Élni” akarnak. És nem biztos, hogy szükségük van a nyugati civilizációra. Valahol a kettő között bújik meg az optimális lét, ezt megtalálni nem egyszerű.

- Hogyan telnek a hétköznapok?

- A világ 30 országából érkeztek fiatalok önkéntes munkára. Sokat beszélgetek velük, ki miért van itt. A szokásos szöveg után kiderül, hogy mindenki keres valamit, amiben kiteljesedhet, megtalálhatja önmagát. Tisztelem őket, mert olyasmit akarnak tenni, amitől mások boldogabbak leszek. A segélyszervezet többek között használt ruhák értékesítéséből teremti meg a tevékenységéhez szükséges pénzt. Blantyre az ország kereskedelmi központja, itt élünk. Mivel kezdetleges a tömegközlekedés, sokszor több száz kilométert motorozok egy-egy körutamon. Szabadidőmben gyakran ellátogatok egy közeli falucskába, Lilongvébe, ahol beszélgetek a lakókkal, osztozom örömükben, bánatukban, élvezem a természet felém áradó őserejét. Találkoztam a közösség vezetőjével, egy igen csodálatraméltó, energiát sugárzó asszonnyal, igyekszem a falubéli árvák életét megkönnyíteni.

- Hogyan teszed ezt?

- Nagy álmom, hogy a régi épületben kialakított iskolát továbbépítsem. Petőfi Sándorról neveztem el. Ablakok, ajtók kellenek, kényelmes padok, az oktatást segítő eszközök.

- Milyen perspektívája van itt a gyerekeknek?

- Cukornád és édes burgonya van a földeken, ezért nem éheznek, az egyoldalú táplálkozás miatt azonban a betegségeket nem tudják megúszni. Sokan HIV fertőzöttek, de még nem AIDS betegek. Azt gondolom, hogy nem a kitörés a lényeg, hiszen nem lehet mindenkiből miniszterelnök, de ha a mindennapi életük egy kicsit jobb lesz, talán nem dolgoztunk hiába.

- Mit láttál a mesés kontinensből?

- Malawi bővelkedik a vadrezervátumokban, festői tájakban. Több hetet töltöttem el a hatalmas Malawi-tó partján, amely a Föld halfajtákban leggazdagabb tava. Kijártam halászni a falubéli férfiakkal és miután megtudtam, hogy azért is sok itt az árva, mert a kezdetleges lélekvesztőkkel nyílt vízen halászó férfiak közül sokan odavesznek, úszótanfolyamot szerveztem a gyermekeknek. Egyszer láttam, hogy szélcsendben is félméteres hullámok tajtékoztak a vízen, azt mondták az itteniek - most tisztul a tó lelke.

- Nem félsz a veszélytől?

- Errefelé nincsenek nagyragadozók, de nem igen tanácsos kísérő nélkül felfedezőútra indulni. Tűntek már el turisták nyomtalanul. Engem egyedül a malária taglózott le, több alkalommal is keményen csatáztam már a betegséggel.

Nehéz röviden mesélni a malawi világról, az ellentétekről, az út mentén szárított egeret áruló, HIV pozitív árva gyermekekről, és a mellettük elhaladó felső tízezer autócsodáiról. A 30 milliós Hummerből hetente értékesítenek egyet.

Mégis hiszem, hogy nem hiábavaló, amit teszek. Otthon sokan megmosolyognak, ha a terveimről és Afrikáról beszélek. Úgy gondolom, ők még csak nem is sejtik az élet valódi értelmét.

Boda Zsuzsa