Parkettre léptek a Fürgegyíkok Nyomtatás E-mail
2010. május 19. szerda, 05:39

Nagyvárosi NBI-es utánpótlás csapatok mérték össze ügyességüket május 14-15-én a III. Kiskőrösi Gyermek Kosárlabda Tornán. A kiskőrösi és akasztói játékosokból álló Fürgegyíkok tisztességgel helyt álltak a bivalyerős mezőnyben.



Nyolc csapat, közel száz gyerek vett részt a nagyszabású kosárlabda kupán. A Fürgegyíkok rögtön az első mérkőzésen kifogták a legerősebb ellenfelet, az újbudai MAFC Kosárzúzók együttesétől 105:43-as vereséget szenvedtek. A kecskeméti Jégtörő Mátyás csapatával szemben nagyon szoros küzdelemben, fej-fej mellett versenyezve 52:49-re alulmaradtak.

Vasárnap a szintén kecskeméti Vadmacskáktól 67:30-ra kikaptak, a hetedik helyért folytatott meccsen azonban sikerült elkapniuk a fonalat, és 73:41-es győzelmet arattak a kecskeméti sportiskola kettes számú csapata felett. Suhajda Kitti és Nacsa Niki kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Fürgegyíkok csapatából. A kupát az újbudai MAFC nyerte meg 68:60-ra legyőzve a kecskeméti sportiskola első számú együttesét.

- Kevés alkalmunk van edzeni, mégis tisztességgel helyt tudtunk állni olyan nagyvárosi NBI-es utánpótlás csapatokkal szemben, akiknek heti 4-5 edzésük van és jóval nagyobb versenyrutinnal rendelkeznek – mondta Suhajda Magdolna, aki Berei Zsolttal közösen készítette fel a Fürgegyíkokat.

 

A torna megrendezését a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat is támogatta.

 

Köszönet-nyilvánítás:


"A gyerekeink Suhajda Magdolna és Berei Zsolt edzőknek köszönhetően lelkes kosarasok, imádják a sportágat, szeretnek edzésekre járni. Az edzők mindamellett, hogy gondoskodnak a gyerekek megmozgatásáról, kitartásra, sportszeretetre, összefogásra, pozitív gondolkodásra nevelik gyermekeinket.

Szeretnénk ezúton is megköszönni kitartó munkájukat, azt, hogy iskola után gyermekeink hasznosan töltik szabadidejüket, mi pedig nyugodtak vagyunk, mert tudjuk, „jó kezekben” vannak. Sok ismert kosárlabdázót neveltek már ki, nagy, „jó nevű” csapatoknál is jól hangzik a kiskőrösi kosaras egyesület neve.

Szeretnénk ezúton is megköszönni, fáradtságot nem ismerő, edzői tevékenységüket, kitartó munkájukat, azt, hogy hétvégéiket is feláldozva mindent megtesznek gyermekeinkért."


A Fürgegyíkok szülei


 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés