Elkelt az egykori iskolaépület Kis-Izsákon Nyomtatás E-mail
2010. május 12. szerda, 11:24

Magánkézbe került az egykori kisizsáki iskolaépület, az értékesítő önkormányzat azonban a szerződés különös feltételeként meghatározta, hogy a vevőnek vállalnia kell az épület stílusának megőrzését, a homlokzati rész és az emléktábla megtartását.

Bár a versenykiírás előtt Békési Sándorné Budai Ágnes, a Kisizsáki Kézműves Egyesület elnöke és Rácz Sándor önkormányzati képviselő néhány aktivista ötletét felkarolva gyűjtést szervezett az épület megmentésére, a kezdeményezés azonban nem hozott sikert. Az lett volna a tervük, hogy a Klebersberg Kunó által 1927-28-ban épített iskolát megőrizzék kulturális célokra. A megvásárláshoz szükséges anyagi forrást azonban nem tudták biztosítani, így a versenytárgyaláson magánkézbe került az egykori diákintézmény.

Az értékesítő önkormányzat azonban a szerződés különös feltételeként meghatározta, hogy a vevőnek vállalnia kell az épület stílusának megőrzését, a homlokzati rész és az emléktábla megtartását. Meg nem erősített információk szerint az új tulajdonos egy helyi vállalkozás irodát és munkásszállást kíván kialakítani a megvett épületből.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés