Himnuszmondó verseny a Kárpát-medencében Nyomtatás E-mail
2010. április 29. csütörtök, 08:23

Harminchét Kárpát-medencei általános iskola részvételével tartottak himnuszmondó versenyt a Lakiteleki Népfőiskolán. A soltvadkerti Szűcs Vivien az 57 versmondó közül a 2. helyezést érte el, valamint különdíjban is részesült. Vass Vanda különdíjat kapott.



Mindketten rendszeresen szerepelnek versmondó versenyeken, ahol jó eredményeket érnek el. Országos megmérettetésen először vettek részt, ezért is örültünk ennek a szép sikernek.

A zsűriben helyet foglalt többek között Kubik Anna és Budai Ilona is. A zsűri elnöke - Kubik Anna – elmondta, hogy azokat a versmondókat díjazták elsősorban, akiknek sikerült a Himnusz mához szóló üzenetét tolmácsolnia, és versmondásukban párosult az érzelem és az értelem. A gyerekek élményekkel feltöltődve és sok szép ajándékkal tértek haza. Szűcs Vivien felkészítő tanára Gurzó Lászlóné, Vass Vandával pedig Szabadiné Viszmeg Erzsébet foglalkozott.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés