Szépen rajzoltak, jól énekeltek Nyomtatás E-mail
2010. április 23. péntek, 09:21

Győztest hirdettek a kistérségi képzőművészeti versenyen. Az ünnepélyes eredményhirdetés az alkotásokból összeállított kiállítás megnyitója és a kistérségi énekverseny zárása is volt egyben.



A rendezvénynek az Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont, ahol a díjazott alkotásokból kiállítás nyílt, hogy a szakmai zsűrin kívül mások is megismerkedhessenek a remekművekkel.

Bartháné Szalai Ildikó főszervező ismertette a díjazottak névsorát. Alsó tagozatban különdíjban részesült Bartha Bendegúz, a Petőfi iskola diákja. A felsősök között első lett Schaffer Éva, keceli tanuló, második a gimnazista Szenohradszki Éva (felkészítője Tóthné Furák Ildikó). Harmadik helyen a keceli Rimai Gréta végzett.

A középiskolások között csak a gimnazisták jeleskedtek: első helyezett Kutyifa Kinga lett, második Boldoczki Fanni, őt követte Hegedűs Kinga majd Bóna Veronika. Felkészítőik: Furák Attila és Bartháné Szalai Ildikó voltak.

A kistérségi énekverseny eredményeit a főszervező, Fodorné Faragó Krisztina ismertette, a díjakat Szentgyörgyiné Szlovák Mária, a PSGK igazgatója adta át.

Az alsó tagozatosok között első lett Pottondi Zita (Fülöpszállás), második Czeglédi Domonika (Bem iskola), harmadik pedig Bárány Dániel (Petőfi iskola) és Kubas Bence (Soltvadkert).

A felső tagozaton Györgye Melissza (Császártöltés) és Trepák Kata (Kecel) szerezték meg az első helyet, második lett Fábián Bence (Bem iskola) és Kovács Ágnes (Kecel), harmadik helyen Tóth Melinda (Fülöpszállás) végzett.

Csoportban a keceli és soltvadkerti gyerekek bizonyultak legjobbnak, 2. helyen a gimnazista Csővári Noémi, Godó Judit és Opauszki Annamária alkotta trió végzett, a 3. helyen szintén soltvadkerti tanulókat díjaztak.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés