Ünnepeltek a tabdi mozgáskorlátozottak Nyomtatás E-mail
2010. április 16. péntek, 10:11

Jubileumot ünnepeltek a tabdi mozgáskorlátozottak. Az egyesület 15 évvel ezelőtt kezdte meg működését, 16 alapító taggal. Azóta a tagság és a vezetőség is kicserélődött. A cél azonban maradt: összefogással leküzdeni a helyzetükből adódó hátrányokat.



- Ma olyan körülmények között ünnepelhetünk, amikor a fogyatékkal élők jogairól szóló egyezmények kimondták és elfogadták: valamennyi jog és szabadság mindenkit megillet bármiféle hátrányos megkülönböztetés nélkül - mondta Andriska László ünnepi köszöntőjében.

Az est folyamán az alapító tagoknak egy-egy szál rózsával kedveskedett Brunner Károlyné, az egyesület jelenlegi vezetője. Virágot kapott Halász Csaba, Kis Imréné, Szabó Jánosné, Turzai László, Turzai Klára, Varga Imréné és Andriska László. A programot a tabdi Csepűrágó Színjátszók előadása színesítette, majd Dóra Jánosné lépett a színpadra, aki vidám nótáival csalt mosolyt a jelenlévők arcára.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés