Podobni Patya emlékkoncertet rendeztek Kiskőrösön Nyomtatás E-mail
2010. április 15. csütörtök, 11:33

Podobni Pál – alias Patya – a december 18-án tragikus hirtelenséggel elhunyt kiskőrösi zenész, technikus egykori barátai, zenésztársai, volt munkatársai jöttek össze április 9-én a helyi művelődési házban, hogy emlékkoncerten idézzék fel az együtt töltött évek emlékezetes pillanatait.


Patya január 7-én lett volna 54 esztendős. Élete csendesen telt, dolgozott, szabadidejében pedig hobbijának, a zenének hódolt. Eredetileg autószerelőnek tanult, műszerészként dolgozott az egykori IGV-ben, majd rendezvényeken, koncerteken, fesztiválokon hangosított, és legfőképpen régi autókarosszériákat állított helyre és fényezett mesteri precizitással.

 

Alapító tagja volt több kiskőrösi formációnak is. 1974-ben Obert Tiborral, Kél Ferenccel, Polereczki Györggyel és Szekeres Péterrel létrehozta a Leming zenekart, amely két évig működött. 1976-77-ben Obert Tiborral és Kél Ferenccel a Kentaur együttes szólógitárosaként zenélt. 1978-ban pedig Kelemen Istvánnal, Szekeres Péterrel és Torgyik Lászlóval beindította az első Sirocco-t, amely 1983-ban csatlakozott a Posztobányi László, Pősz Attila és Prácza Zoltán alkotta PBT-hez. 1984-ben a Sirocco újra átsöpört az alföldi homoktengeren, Obert Tiborral, Bacskai Zoltánnal, Rakonczai Sándorral valamint Morvai Erzsébettel (Pötyivel) zenéltek együtt.

 

2000-től Patya Judák Krisztiánnal folytatta a hangosítást. Stúdiójában pedig, amelynek kedvenc együttese után a Sirocco Stúdió nevet adta, számtalan együttes készítette el lemezfelvételét. 2010 lett volna a nagy visszatérés éve. Tervezte, hogy leporolja kedves gitárját és csatlakozik barátaihoz a Holiday+ együttesbe, ezt azonban már nem adta meg neki az élet.

 

A mintegy négyórás emlékkoncerten először Kósa Gyula főszervező mondta el gondolatait Patyáról, majd a színpadot birtokba vették a zenészbarátok. Ha nem lett volna ilyen szomorú aktualitása, minden bizonnyal fergeteges hangulat támadt volna a teremben, hiszen igényes, magas színvonalú zenei élményt nyújtott a közönségnek minden fellépő.

 

 

 

A koncertet a kiskőrösi Stringsing – Torgyik László (gitár), Bacskay Zoltán (gitár), Kiss Gyöngyi (ének) produkciója nyitotta, eljött Posztobányi László Kiskunhalasról, itt volt a szintén halasi Németh László Band - Tremoló – Németh László (gitár), Boda László (billentyű), Faddi István (basszusgitár), Jáger Szabolcs (dob), Jenei László (gitár), Pitz Róbert (gitár).

 

A halasi Turcsány-Szabó Elza – Melodyland - szívbemarkoló búcsúdalát többen megkönnyezték. Műsort adott a Totálkár – Ilok Rudolf (ének), Balázs Róbert (gitár), Bacskay Zoltán (gitár), Tóth Péter (billentyű), valamint a Csepedi Ottó helyére beugró Suhajda Krisztián (dob).

 

Az akasztói Zöldkereszt – Danis Imre (gitár), Horváth László (billentyű), László Krisztián (ének), Suhajda Norbert (gitár), Sutus Imre (gitár) valamint Suhajda Krisztián (dob) – után a kiskunhalasi Bende Béla Band – Fabó István (basszusgitár), Papp Lóránt (zongora), Morvai Tamás (gitár), Szlitkó Ágoston (ének, szaxofon) valamint Bende Béla (dob) zárta a fellépők sorát.

 

Az ingyenes koncerten a hangtechnikát Judák Krisztián, a fénytechnikát pedig Rátkai Gyula és Rátkai Viktor biztosították.

Köszönjük mindenkinek.

Boda Zsuzsa

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés