Get Adobe Flash player
8 gyermek, 45 unoka és 4 dédunoka köszöntötte dr. Rónaszékiné Ágota nénit Nyomtatás E-mail
2010. április 15. csütörtök, 09:00

Hálaadó szentmisével kezdődött az a családi összejövetel, melyen dr. Rónaszéki Aladárné Ágota nénit köszöntötte nyolcvanadik születésnapja alkalmából nyolc gyermeke - Aladár, Ágoston, Balázs, Tamás, Gábor, Katalin, Márta és Ágota – 45 unokája, négy dédunokája és a hozzátartozók. A gyermekek köszönetet mondtak Istennek és édesanyjuknak életükért és azért a mély szeretetért, amelybe születtek, nevelkedtek, és amely ma is körülöleli, összetartja őket.





A szentmise után az ünneplés közös ebéden folytatódott, ahol családtagjai kedves szavakkal, versekkel, énekekkel, hangszeres zenével és ajándékokkal lepték meg a nagymamát. Mint városunk díszpolgárát, Domonyi László polgármester is megköszöntötte Ági nénit.

 

A példamutató életet élő házaspár 1953-ban Budapestről költözött városunkba. Dr. Rónaszéki Aladár belgyógyász katonaorvosként kezdte pályafutását a helyi laktanyában, majd körzeti orvosi praxist vállalt. Munkáját lelkiismeretesen végezte, ő fedezte fel a kiskőrösi termálvíz gyógyhatásait. Ági néni matematika-fizika szakos tanárként tanított, gyermekei nevelése mellett sem lett hűtlen hivatásához. Sokat tett a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásáért.

 

- Ha visszagondolok életemre, hálás lehetek a szüleimnek, akik felneveltek, a férjemnek, aki mindig mellettem állt és a gyermekeimnek, akik csodálatosak. Életútjukon viszik tovább terveinket, vágyainkat, életünket. Hálát adok a Jóistennek, hogy szeretetben együtt lehetünk mindannyian - mondta meghatottan az ünnepelt.

Boda Zsuzsa

További képek a cikk galériájában >> (Dr. Rónaszékiné Ági néni köszöntése)

 

Hozzászólások  

 
#1 uli 2010-04-15 16:45
Bár a ’70-es években elkerültem Kiskőrösről, de ott születtem, és nevelkedtem. Szeretettel emlékszem Dr. Rónaszéki Aladár doktor úrra és feleségére. Ági néninek jó egészséget és további örömöket kívánok népes családja körében!
 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

Cikk galériája

 

 
Hirdetés