A két egymást keresztező mozgási irány keresztformát képez. Azonban a vízszintes és függőleges vonalakból képzett jelkép máris többféle fogalomtársítást kaphat, úgy mint a jobb és a bal, fent és a fent, ég és a föld, Nap és a Hold. A kereszt négy különböző irányú kiterjedése a földkerekségen mindenütt mitikus szimbólummá vált. Megtalálható benne a középpont és a négy égtáj. Függetlenül attól, hogy térbeli vagy időbeli, konkrét vagy elvont dimenzió e kiterjedés mindig a tájékozódás alaprendszerére utal, és az élet középpontjára, erőterére mutat rá.

Nűsszai Gergely a keresztet „kozmikus szimbólum”- nak nevezte, amely az Ég és a Föld mélységeit fejezi ki. Vagy a görög mitológiához még oly közel álló Platon is keresztformát vélt felfedezni a kozmosz alaprajzában, a görög khi betűt.

Palesztinában a keresztre feszítés büntetése ugyan ismert volt, de eltekintve a súlyos bűnöktől aránylag ritkán alkalmazták. Mielőtt a rómaiak elfoglalták Palesztínát már tudunk keresztre feszítésekről. Mózes ötödik könyvében ( 5Móz 21,23) ez olvasható: „Átkozott aki a fán függ”. Alexandrosz Janaiosz makkabeus király (Kr.e.90-ben) megközelítőleg 800 farizeust feszített keresztre lázadásuk büntetéseként. A Kr.u. I-III századig terjedő rabbinikus irodalomban is megtalálható utalás a keresztre feszítésre: „ A bűnöst nappal kell keresztre feszíteni”. A híres római konzul, filozófus és szónok, Marcus Tullius Cicero egyik védőbeszédében e sajátos halálbüntetés ellen emeli fel a szavát: „Mivel eme kivégzési formának nem csak a tényleges alkalmazása, hanem a rá történő utalás, sőt még említése is méltatlan a római polgárhoz és szabad emberhez.”

Jézussal kapcsolatos legrégibb nem zsidó és nem keresztény említés a 120-125 évekből származik, amikor is Tacitus így emlékezik meg Jézusról:

„Tiberius császár uralma alatt Poncius Pilatus keresztre feszítette.”

A rómaiak mindenek előtt a rabszolgákat és a nem római polgárokat feszítették keresztre, így a Római Birodalomra oly veszedelmes Spartacus – féle felkelés résztvevőit is. A kegyetlen kivégzésnek elrettenő példaként kellet szolgálni, ezért különös embertelenséggel hajtották végre. A korai keresztények szóltak és írtak a keresztről és Jézus Krisztus kereszthaláláról, de a keresztet és a keresztre feszítés eseményét nem ábrázolták. Még a kereszt pontos alakját sem tudjuk egyértelműen meghatározni. A rómaiak használtak egyszerű cölöpöket, amelyekre az elítéltet rákötözték, vagy rászegezték. A leggyakrabban azonban T alakú keresztet (crux comissa) vagy X alakút, amit andráskeresztnek is nevezünk (crux imissa) alkalmaztak. Tudjuk, hogy Jézus feje fölé táblát helyeztek, ebből arra következtethetünk, hogy keresztje T alakú volt. A keresztre feszítés rendkívül véres és fájdalmas kivégzési mód volt. A végtagokat a kereszt ágaira teljesen kifeszített állapotban rögzítették a kovácsoltvas szögekkel. A kézfejekbe és a sarokcsontokba vert szögek a legkisebb mozdulatra is iszonyú fájdalmat okoztak. A kifeszített karok megakadályozták, hogy a tüdő megfelelően telítődjön levegővel. Így a levegő hiánya újra és újra arra késztette a keresztre feszítettet, hogy mielőtt megfullad kiegyenesedve, próbáljon levegőhöz jutni. Fájdalmas halál, lelki megrázkódtatás, kínzó szomjúság a nagy vérveszteség miatt, gyengülő vérkeringés az életműködés teljes leállásához vezetett.

Jézus tudta, hogy meg fog halni, és hogy halálával beteljesíti megváltói munkáját. János evangéliuma szerint (Jn 19,30) utolsó szava ez volt: „Elvégeztetett!” Jézus nyelvén arámul: „Mesalam”! Nagypéntek fájdalmas eseménye ez. De mi keresztények nem tudjuk a nagypénteket anélkül szemlélni, hogy ne tudnánk, hogy három nap múlva a feltámadás Allelujáját fogjuk énekelni. Nem csak azért nem mert évről évre átéljük, megünnepeljük a Húsvétot, hanem azért sem mert mi a feltámadt Krisztus tagjai vagyunk, istengyermekségünknél fogva magunkba hordozzuk az örök életet amely arról tanúskodik, hogy nagypénteken legyőzetett a halál, és a fény az élet bennünk már jelen van. De a feltámadás örömét csak akkor tapasztaljuk meg ha előbb Krisztussal mi is meghalunk. Meghalunk a jóban gátoló önzéseink számára, a világot szűkké, kilátástalanná tevő félelmeink számára. Ki kell üresíteni szívünket, hogy a feltámadás a visszaszerzett élet öröme betölthesse azt. Ennek az üdvös ideje a nagyböjt.

Szent Keresztről elnevezett sr. M. Terézia nővér