Get Adobe Flash player
Áldozatokat keres a rendőrség Nyomtatás E-mail
2010. március 25. csütörtök, 10:34

A képen látható 34 éves budapesti férfi az ország több településén is átvert, megtévesztett embereket azzal, hogy számukra a bolti árnál jóval alacsonyabb áron kínált termékeket, főleg műszaki cikkeket.



Mintegy 50 esetben már elismerte bűnösségét, de feltételezhető, hogy többen is vannak, akiket megkárosított. A csaló egyedi módszerrel „dolgozott”. Bement a boltba, ahol általában biztonsági őrnek, vagy a bolt dolgozójának álcázta magát, majd szóba elegyedett a nézelődő vásárlókkal. Felvetette a vásárlók részére, hogy ő ugyanezt a terméket a boltban feltüntetett árnál jóval alacsonyabban tudná adni nekik, majd miután megegyeztek, előleget kért a becsapott vevőktől. Felhívta a figyelmet, hogy érthető okokból, de nem ott adja majd át az árut, elmondta, hogy hol várakozzanak rá a többi pénzzel, majd sietve távozott. Természetesen a kiválasztott terméket soha nem szállította le, hanem gyalogosan, esetenként taxival eltűnt a pénzzel.

A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a képen látható férfit, esetleg őt is átverte, vagy egy általa elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban információval tud szolgálni, az jelentkezzen a rendőrségen, illetve hívhatja közvetlenül is a nyomozást folytató székesfehérvári kapitányságot a 22/541-600/20-90-es mellékű telefonszámon.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés