Kamerák vigyázzák Kiskőröst Nyomtatás E-mail
2010. március 11. csütörtök, 15:22

Több mint harminc térfigyelő kamera vigyáz nemsokára Kiskőrös közbiztonságára. A bejövő forgalmat lebonyolító utakat és a belvárost már eddig is hét „kék szem” figyelte, a következő hónapokban további 24 kamerát szerelnek fel a központi részeken.

 

 

 

Az önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülésén jóváhagyta a kamerák telepítését, a technikai lebonyolítás részleteiről azonban még folynak a tárgyalások. A térfigyelő rendszer kiépítésénél szigorú szabályoknak kell megfelelni, amelyekről egyeztetni kell a rendőrség vezetőivel. A bűnmegelőzés érdekében történő anyagrögzítés nem sértheti a személyiségi jogokat, és a készülékek csak közterületen helyezhetőek el. A kamerák felszerelési költségeit a Kiskőrösi Vagyonvédelmi Alapítvány, az önkormányzat és helyi cégek, vállalkozók állják, a fenntartással járó kiadások viseléséről még egyelőre nincs megállapodás.

A bűnmegelőzés szempontjából legfontosabb a belváros, az ott található üzletek, iskolák, óvodák, egyéb intézmények, a városból be-és kivezető országutak valamint a legforgalmasabb útkereszteződések (pl. a Penny előtti csomópont vagy a Mező utca előtti rész) szemmel tartása.

- Az eddigi hét kamera beváltotta a hozzá fűzött reményeket – fogalmazott Tóth Sándor, az alapítvány kuratóriumának tagja, önkormányzati képviselő. – A térfigyelő készülékek jelentősen növelik a város lakóinak biztonságérzetét, és a bűnelkövetőket is visszatartják.

 

Hozzászólások  

 
#1 kisvirág 2010-03-17 22:34
Beváltott remények,közbiz tonságérzet...?
Talán ha előkerülnek a Kálvin utcai bűnözők!
 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés