Megyei szavalóverseny a kiskőrösi Bem suliban Nyomtatás E-mail
2010. március 11. csütörtök, 13:43

„Itt születtem én ezen a tájon” mottóval rendezték meg a múlt héten a kiskőrösi Bem József Általános Iskolában az immár 12 éves hagyománnyal rendelkező megyei szavalóversenyt.

 

 

 

A versmondók három korosztályban mérték össze tudásukat, és minden kategória első két helyezettje jutott tovább a siklósi országos döntőre. Az idén a téma kortárs költők, írók művei voltak.

A 3-4. osztályban nem hirdetett első díjat a zsűri. Második a soltvadkerti Daróczi Dóra (a képen), harmadik pedig a kiskunfélegyházi Dobos Dorka lett.

Az 5.-6. osztályosok között Czigány Zsuzsanna félegyházi kislány lett a nyerő, második helyen Sípos Bíbor Klára vadkerti tanuló, a harmadik helyen a Bem iskolás Szappanos Emese végzett.

A 7-8. osztályosok között Csavajda Evelyn izsáki diák örülhetett az első helyezésért járó jutalomnak, második a vadkerti Balogh Lajos lett, míg harmadik helyért járó elismerést Györgye Melissza császártöltési kislány vehette át.

Bővebben a Régió Napló következő számában olvashatnak.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés