Bronzérmet szereztek a kiskőrösi kosarasok Nyomtatás E-mail
2010. március 09. kedd, 15:57

 

Harmadik helyen végeztek a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium lány kosarasai a diákolimpia kiskunfélegyházi megyei döntőjén. Belák Bernadett két meccs alatt több mint 40 pontot szórt, ezzel a kiváló egyéni teljesítményével a hátán vitte a csapatot.

 

 

Február 23-án a Kecskeméti Református Gimnázium, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium, a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és a kiskőrösi Petőfi válogatottja mérte össze ügyességét a kosárlabda diákolimpia megyei döntőjében. A 18 évesek korcsoportjában a jóval fiatalabb, és a sok beteg miatt foghíjasan felálló kőrösiek becsülettel felvették a versenyt. Az első mérkőzésen szoros küzdelemben 44-37-re kikaptak a hazaiak együttesétől, azonban a bronzmeccsen magabiztos játékkal 52-41 arányban diadalmaskodtak a kunszentmiklósiak felett. A sok sérült mellett sajnos kipontozódások is sújtották a petőfiseket, de a jó formában lévő taktikás játékosok egyéni megmozdulásai visszaadták a csapat önbizalmát. Belák Bernadett bravúros cselezéseivel és hajszálpontos dobásaival a kiskőrösiek legjobb játékosa volt.

Berei Zsolt edző szerint a korkülönbség markánsan kiütközött a meccseken, hiszen a 7-8. osztályos tanulóknak végzős diákokkal kellett megmérkőzniük. Mint fogalmazott, reméli, hogy a saját korcsoportjukban jobb eredményt érnek majd el a lányok.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés