Hírek röviden
Miért engedték le a DVCS vízszintjét? Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 31. csütörtök, 07:29

Előre láthatólag február végéig tartanak a kotrási munkálatok a Fűzvölgyi Főcsatornán, ezért lezárták a zsilipeket, így a megszokottnál jóval alacsonyabb a vízállás a DVCS Bács-megyei szakaszán.

 
Csökkenő számlát ígér a szolgáltató Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 30. szerda, 07:45

A kormányzati szándéknak megfelelően január 1-jétől 10 százalékkal csökken a villamosenergia-szolgáltatás ára az EDF DÉ- MÁSZ lakossági fogyasztói számára, és a kisüzleti fogyasztók is csökkenést tapasztalnak a szolgáltatás árában – közölte a cégaz MTI-vel. 

 
Számítógép alkatrészeket lopott Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 29. kedd, 08:57

Egy jánoshalmi fiatalember tört be a kiskőrösi diákotthonba január elején. Sem a rács, sem a zár nem állta útját, így bejutott egy olyan helyiségbe is, ahol a számítógépeket tartják. Az informatikai eszközöket szétszerelte és azokból különféle alkatrészeket tulajdonított el közel százezer forint értékben.

 
Veszélyben a tanyák Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 29. kedd, 08:57

Januárban több külterületi ingatlanban is tolvajok jártak. Többek között feltörtek egy soltvadkerti tanyát. A befeszített ajtón keresztül a lakásba jutó 24 éves betörő összepakolt minden használhatót. Elvitt egy televíziót, egy rádiót és egy hőmérőt is. Egy kiskőrösi tanyából szintén elvitték a tévét, emellett a vasdrótot, a kerékpárt, különböző használati eszközöket és a gáztűzhelyt sem hagyták ott. A betörő borbarát lehetett, hiszen mintegy 40 liternyi bort is eltulajdonított. Egy orgoványi tanya udvaráról egy Simson motorkerékpárt vittek el, egy kaskantyúi pincéből pedig ezer darab felezett akác oszlopot, mintegy 80 ezer forint értékben.

 
Miért borult fel az Opel? Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 29. kedd, 08:56

Különös baleset történt december 23-ra virradóan Soltszentimre közelében. Az 5217-es úton egy 17 éves fiatalember Opel Vectra személygépkocsival haladt, majd az útkereszteződéstől mintegy 300 méternyire lehajtott az útról és felborult. A fiatalember a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett és a mentők kecskeméti kórházba szállították. A balesetről egy arra járó buszvezető tett bejelentést a Kiskőrösi Rendőrkapitányságon, december 23-án reggel. A fiatalember – az eddigi adatok szerint - nem rendelkezett vezetői engedéllyel, de ittas sem volt. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja.

 
Olajra lépett Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 29. kedd, 08:56

Négyszázezer forintos kárt okozott az a tolvaj, aki egy kiskőrösi vállalkozás Dózsa György úti telephelyére mászott be az év utolsó napjainak valamelyikén és megcsapolta az ott parkoló négy nyerges vontató tankját. A tanksapkákat lecsavarva mintegy 900 liter gázolajhoz jutott az elkövető.

 
Tragédia az új kerékpárúton Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 28. hétfő, 07:41

Két kerékpáros ütközött össze Soltvadkert és Kecel között január 6-án kora este. Egyikük életveszélyesen megsérült - közölte Rákosi Mihály, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

 
Napelemmel nyerik a villamos áramot Páhin Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 28. hétfő, 07:40

A Páhi-Simmern testvértelepülési kapcsolat újabb eredménye gazdagítja a térség egyik legdinamikusabban fejlődő kistelepülését, Páhit. Január elsejétől ugyanis napelemek biztosítják az áramellátás 90 százalékát a polgármesteri hivatalban. 

 
Domonyi László polgármester újévi köszöntője Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 25. péntek, 07:14

Az újesztendő kezdetén mindannyiunk számára lehetőség nyílik arra, hogy kiszakadjunk a rohanó hétköznapjaink nehézségekkel teli világából, és végiggondoljuk az elmúlt évünk sikereit és kudarcait, valamint bizakodással tekintve a jövőbe, kitűzzük azokat a céljainkat, amelyek meghatározzák majd az előttünk álló újabb tizenkét hónapot. Az új év, új feladatok elé állít mindannyiunkat, s bár nem lettünk gyengébbek az elmúlt esztendőben, céljaink eléréséhez a korábbinál is nagyobb elszántság, erősebb hit és nagyobb állhatatosság szükségeltetik.

 
150 milliós bővítés az evangélikusoknál Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 16. szerda, 08:38

Pályázati támogatással újul és bővül a Jó Pásztor Szeretetotthon és a Harangvirág Evangélikus Óvoda. A szeretetotthont a Szűcsi dűlő vonalában új konyhával fogják bővíteni egy 50 milliós támogatás segítségével. Az ehhez szükséges területet már korábban megvásárolták a szeretetotthon szomszédságában. 

 
Fedett piaccsarnokot szeretnének Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 15. kedd, 08:07

Továbbra is a Kőröskom Kft. fogja üzemeltetni a piacot - döntött legutóbbi ülésén a képviselő- testület. Mint azt Domonyi László polgármester elmondta, a Kft. korrekten, és jól végzi a feladatát, nem érkezett panasz a munkájukra, ezért városvezetés úgy látja, jó döntés volt tavaly, hogy megbízták a céget a feladattal. Szentpéteri Attila képviselő javasolta, hogy a bérleti díjakon egyelőre ne változtassanak, erre csak alapos megfontolás után kerülhet sor. Viszont a pályázati lehetőségeket figyelve a közeljövőben szükséges lenne a piactér lefedése, egy új piaccsarnok kialakítása.

 
Átszervezik a kiskőrösi óvodákat Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2013. január 15. kedd, 08:07

Január első napjától megszűnnek önálló közigazgatási egységként a kistérségek, ezért átszervezik a kistérségi óvodai rendszert is. A város óvodái ezentúl nem összevont intézményként fognak működni más települések óvodáival, helyette megalakítják a Kiskőrösi Óvodák intézményét. A legutóbbi testületi ülésen a városatyák 2013. június 30-ig Szabóné Lovász Mártát bízták meg a Kiskőrösi Óvodák új intézmény megszervezésével és vezetésével.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

8. oldal / 68

 

 
Hirdetés