Töklámpások Hajóson Nyomtatás
Írta: szbz   
2015. november 25. szerda, 13:13

Nyitott pincékkel várták a látogatókat november második hétvégéjén Közép-Európa legnagyobb pincefalujában, Hajóson. A Hajósi Pincefaluért Egyesület a Kalocsa és Térsége TDM Egyesülettel karöltve még tökfaragó versenyeket is hirdetett a Márton-napi Tökös Újborkóstoló napjára.

 

Az egyébként is töklámpásokkal díszített vendégváró pincék újborkóstolója mellett forralt bor, lángos és kürtös kalács illat vonzotta a látogatókat abba a 12 pincébe, melyeknek tulajdonosai csatlakoztak a fenti két egyesület által szervezett programhoz. Melyre egyébként a hajósi iskolások is készültek: 450 tököt faragtak ki a pincefalu kivilágításához. Ám nem ez volt az egyetlen tökös verseny a vidéken, november elején. A látogatóknak szóló versenyen a legrémisztőbb tök, azaz a Rémültök; a legviccesebb tök, azaz a Röhögtök; és a minden egyebet magába foglaló Kedvencötök kategóriában indulhattak a versenyzők, hogy győztesként egy-egy hajósi borcsomaggal távozhassanak. Az idén alakult Hajósi Pincefaluért Egyesület kezdeményezését egyébként a helyi önkormányzat is támogatja. Közös hosszú távú céljaik között szerepel, hogy minél több pince nyitva legyen, minél többször a pincefaluban, hogy az arra járó turisták bármelyik évszakban, autentikus környezetben kóstolhassák meg a környék borait.