Amit a fiúk elloptak, apu értékesítette Nyomtatás
Írta:   
2014. május 28. szerda, 21:03

Szinte mindent vittek magukkal azok a fiatalkorú bűnözők, akiket a közelmúltban ítélt el a Kiskőrösi Járási Bíróság dr. Jádi János bíró elnökletével. Akkumulátort, láncfűrészt, légpuskát, ruhákat, konyhai eszközöket, házimozit, DVD lejátszót, hurkát, kolbászt, fagyasztott húst, ami csak a kezük ügyébe akadt.

 

 

Szerzeményeiket az egyik elkövető nevelőapja értékesítette, mint orgazda. A vádiratban egész sor tulajdon elleni szabálysértés, illetve bűncselekmény állt. Az ítélet idejére nagykorúságába lépett, Romániában született C.Met. öt rendbeli lopás bűntettben találta bűnösnek a bíróság, 1 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Társa, a keceli K. L. ugyanennyi börtönbüntetéssel megúszta, két évre felfüggesztve. A harmadik fiatalkorú vádlott egy lopásban bűnös, őt 120 óra közérdekű munkára ítélték. Az orgazda 6 hónapot kapott. Ő jelenleg is börtön büntetését tölti, 5 évet kell lehúznia megrontásért.