Retorziót követelnek arra, aki felszántja a földutat! Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2013. március 26. kedd, 07:02

A külterületi utak minősége és a közbiztonság volt a legfőbb téma Szedmák Tamás lakossági fórumán, melyet a cebei tanyavilágban élőknek tartottak február 12-én a Boranal pincészet mögötti volt iskolaépületben. Örömmel nyugtázták a jelenlévők, hogy egyre több a fiatal közöttük.

- Jó látni, hogy egy-egy tanyát szépen felújítanak a fiatalok, és lassan ugyan, de benépesül a tanyavilág errefele - mondta Kutyifa Pali bácsi, aki örökös aktív részvevője a fórumoknak. Szóvá tette, hogy a korábbi években ígéretet kaptak, hogy legléderezik az út szélét. Közmunkásokat ugyan látott, de a munkájuk eredményével nem volt megelégedve. Mint mondta, kár volt őket kiküldeni, mert csak felbosszantják a szorgos gazdát a látványos henyélésükkel.

Domonyi László több alkalommal ellenőrizte a közmunkások tevékenységét, és határozottan állítja, szó mi szó, nem élmunkások, de dolgoztak. Most azonban hatékonyabb megoldás is várható: tavaly állami támogatásból vásárolt az önkormányzat egy  vadonatúj glédert, mellyel szebben legyalulhatják az útpadkát, hogy a csapadékvíz lefolyjon róla. Az utak további romlásának megakadályozására intézkedést ígért a városvezető. A földutak minőségét is kifogásolták a hozzászólók. Ám abban mindenki egyetértett, hogy a legnagyobb gondot maguk a gazdák okozzák azzal, hogy nem hagyják el az út közepétől mért kötelező négy métert, és a traktorokkal a közlekedési utakon fordulnak meg. Rosszabb esetben még a tárcsát sem emelik fel és beleszántanak az útba, ami jócskán megnehezíti a közlekedést. Egymás után sorolták a példákat a tanyákon élők, olykor a neveket sem kendőzve. Domonyi László maga is tapasztalja a jelenséget. Elmondta, Kecelen a hegyközség csak úgy ad ki telepítési engedélyt, hogy szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását. Ott nem lehet látni olyan ültetvényt, ahol a támrendszer belógna az út szélébe! Sajnos az ellenőrzések hiánya, valamint az, hogy a gazdák egy része csak a saját érdekét nézi, nagyban hozzájárul a kaotikus állapot kialakulásához. Előfordul, hogy néhány helyen már nem ott van az út, ahol húsz éve volt, mint ahogy egy idős cebei bácsi elpanaszolta. Ő tette szóvá azt is, hogy a Filadelfia Szeretetotthontól két éve kapott egy segítségkérő riasztójelzőt, amit most visszavettek tőle, mert nem tud érte havi 3 ezer forintot fizetni. Domonyi László jelezte, az önkormányzatot az intézmény nem tájékoztatta a dologról. Hamarosan felveszi a kapcsolatot velük, mert a jelzőrendszer kiépítését jó dolognak tartja, a költségek vonatkozásában pedig újratárgyalást szorgalmaz.

A rendőrség képviselőjétől többen kérték, hogy szigorúbban ellenőrizzék az Izsáki úton a kerékpárosokat, mert alkonyattól hajnalig, de napközben is sokszor rendkívül balesetveszélyes a közlekedés mellettük. A legtöbben nem viselik a kötelező láthatósági mellényt, és világításuk nincs. Csak a Jóisten menti meg őket attól, hogy ne sodorja el egy autó az útról – jelezték a lakossági fórum felszólalói. A rendőrség biztosította a jelenlévőket a jövőbeli intézkedésekről.

vnm