Negyven idénymunkás egy házban Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2013. március 26. kedd, 06:58

Szabóné Lovász Márta a 6. számú választókerület képviselője február 11-én a Szűcsi óvodában várta fórumra a lakosságot.

A képviselő asszony beszámolt az elmúlt két évben végzett munkájáról. Mint mondta, bár aszfaltozott utak építésére nem volt pályázati lehetőség, az áldatlan állapotok megszüntetésére, lakossági összefogással útlapot raktak le az Uzsoki utcában. Mivel belterületi útfejlesztésre a továbbiakban sincs kilátásban pályázat, ezért a Délibáb utca egy szakaszán is hasonló módon fogják megszüntetni a közlekedési nehézségeket. Mint azt Szabóné elmondta, a Vörösmarty utca játszóterét azért kellett elbontani, mert nem felelt meg az uniós szabványnak. Beszélt az illegális szemétlerakókról és a kóbor kutyákról is, mely a kerület régi  nagy problémája. Mindkettő ügyében kérte a lakosokat, hogy ha ilyet észlelnek, tegyenek feléje jelzést. Mint ahogyan a kiégett lámpákról is a közvilágításban.

Domonyi László polgármester  ezt követően beszámolt a városvezetés elmúlt évi tevékenységéről. Beszélt az intézményi gázfogyasztást mérséklő, alternatív fűtési módok bevezetésének lehetőségéről is. Egy lakó észrevételezte, hogy miért nem lehet a geotermikus energiát felhasználni a fűtésre? Domonyi László elmondta, hogy a talajvizsgálat során kiderült, hogy 400 méter vastag a vízzáró kőréteg, és annak átfúrása után is csak 60 fokos vízhez jutnának, ami kevés lenne a fűtéshez. Ezért inkább a  napenergiát és a faaprítékot kívánják hasznosítani. A Róna utca egyik lakója észrevételezte,hogy csapadékos időben szinte megközelíthetetlen  a házuk és szeretnék, ha a tavaly beígért útalap elkészülne. Mintegy 60 méteres útszakaszról van szó.

Domonyi László válaszában elmondta, hogy pályázati lehetőség kizárólag gyűjtőút építésére van, de az idén sort kerítenek az útalap elkészítésére. Ehhez azonban ebben az utcában is lakossági összefogásra van szükség. Hangsúlyozta, hogy a városban már csak a Szigligeti, a Nyíl, a Délibáb, valamint a Kolozsvári utcák, illetve egy-egy szakasza földes út, amit szeretnének minél hamarabb megszüntetni. Érdeklődtek a lakók, hogy a Honvéd, a Nagyatádi, az Uzsoki, valamint a Délibáb utcákban mikor lesz járda, illetve kérték, hogy a Baross-Vörösmarty utcák között a Rákóczi úton csapadékos időjárás esetén megálló vizet szüntessék meg. Mint azt a polgármester elmondta, az önkormányzat által vásárolt gléderrel már sikerrel rendbe tették a földutakat, kipróbálják, hogy padkázásra is alkalmas-e. A közmunkások pedig majd elvégzik az árkok tisztítását. Járdát egyelőre nem ígér. Nagy felzúdulást vált ki ebben a kerületben minden évben, hogy az illegális szemétlerakók autószámra teszik le a hulladékot a város szélén. Mint azt a jelenlévő Kunhegyesi Ferenc felszólalásában nehezményezte, a Délibáb utca lakóit teszik sokan felelőssé mindezért, pedig nem a mélyszegénységben élő cigányság szemetel. Sajnos amióta az olcsóbb román munkaerő megjelent, a helyi cigányságot még mezőgazdasági munkára sem hívják.

Domonyi László elmondta, hogy a közmunka program lehetőséget biztosít mindenkinek az állandó biztos bevételre, azokat pedig foglalkoztatják is, akik rendesen elvégzik a munkát. Egy lakó panaszolta, hogy a Rákóczi utca végén áldatlan állapotok uralkodnak egy házban, ahol idénymunkások laknak tavasztól őszig. Előfordul, hogy akár negyvenen is élnek egyszerre az ingatlanban. Hangoskodnak, megbotránkoztatóan viselkednek, a szükségleteiket sokszor a kert végében végzik el. A fórumon jelenlévő

Horváth Attila, a bűnügyi osztály vezetője elmondta, hogy a jövőben napi szinten ellenőrzik majd a szóban forgó ingatlanon élőket. Az unió lehetőséget biztosít minden polgárnak a szabad helyváltoztatásra, a renitenskedést, valamint a nem megfelelő higiénés körülményeket azonban a hatóságok büntetik. Felmerült a fórumon, hogy egyes lakók betonoszlopot, vagy terméskövet helyeznek el az út szélén, hogy a járművek ne tapossák le az ingatlanjaik előtt a füvet. Mint azt Domonyi László elmondta, a közút szélétől 80 centire semmiféle akadályt nem lehet elhelyezni, mert balesetveszélyes.

Boda Zsuzsa