Hiányzik az óvodai parkoló Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2013. március 04. hétfő, 07:53

Horváth János a 3. számú választókerület lakosságát képviseli. A fórumot február 6-ára hívták össze a Petőfi iskolába. Itt a legnagyobb gondot, a Mohácsi utcai óvoda parkolójának hiánya okozza. A szülők az úttest szélén állnak le járművekkel, így sok esetben akadályozzák a forgalmat.

Domonyi László polgármester elmondta, már régóta keresik a megoldást a problémára. Felmerült, hogy valamelyik környékbeli ingatlant megvásárolná az önkormányzat, ahol parkolót alakítanának ki, vagy az óvoda udvarát tennék át a szomszédos beépítetlen területre, és az így felszabadult udvaron parkolhatnának a szülők. Az is elhangzott, hogy nyitnának egy utcát az intézmény bejárata előtt, ami levezetné a gépjárműforgalmat. Az utca terve és a költségvetés is elkészült már, a beruházáshoz  szükséges pénz is rendelkezésre áll. Pár hónappal ezelőtt egy fórumot is összehívtak az ügyben, ahol a szülők tiltakoztak az új utca ellen, mondván balesetveszélyes helyzet alakulna ki így az óvoda előtt. A Mező utca teherszállító forgalmának megnövekedése ezen a fórumon is felmerült. Kérték a lakók, hogy a József Attila úton a Kiskőrös helységnévtáblát tegyék kintebb, mert a bevezető út belterületi szakaszának elején még csak lassítanak a járművek. A Mező utca végére pedig célszerű lenne egy stop táblát kihelyezni, mivel a főútra ráhajtók sokszor nem kellő körültekintéssel hajtanak ki a Kecel felől érkező, gyorsan haladó járművek elé. A fórumon jelenlévő Kis Edit, a rendőrség igazgatásrendészeti osztályvezetője ígéretet tett, hogy a kért táblák ki- és áthelyezésének lehetőségét megvizsgálják.

Észrevételezték a lakók, hogy a nagy esőzések hatalmas óceánná gyűlik össze a víz a Pozsonyi- Radnóti utca kereszteződésében. A Pozsonyi utca több szakaszán nincs szintben a járda a házak előtt, és ez akadályozza a gyalogosforgalmat. Mint azt Domonyi  László elmondta, az útkereszteződésben felmérik a lejtést, a felgyülemlő vizet átereszen elvezetik majd, a háztulajdonosokat pedig figyelmeztetik a járdaszint egyenetlenségeinek kijavítására. Javaslatként hangzott el a lakók részéről, hogy a házak mögötti réten lévő régi csatornát tisztíttassák ki, és azon keresztül az Erdőtelek felé található kis tógödörbe lehetne vezetni a felesleges csapadékvizet, amely így tározóként funkcionálna. Viszont a területeket már kiparcellázták, így a tulajdonosokon múlik a kivitelezés - mondta a polgármester.

B.Zs.