Csökkenő számlát ígér a szolgáltató Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2013. január 30. szerda, 07:45

A kormányzati szándéknak megfelelően január 1-jétől 10 százalékkal csökken a villamosenergia-szolgáltatás ára az EDF DÉ- MÁSZ lakossági fogyasztói számára, és a kisüzleti fogyasztók is csökkenést tapasztalnak a szolgáltatás árában – közölte a cégaz MTI-vel. 

A tájékoztatás szerint a lakossági ügyfelek január elsejétől áramszámlájuk végösszegében tapasztalják majd a csökkenést, amely átlagos, havi 200 kilowattórás fogyasztás esetén havonta 1000 forint megtakarítást jelent. A 10 százalékos mérséklés az  éjszakai áram díjára is érvényes. Az egyetemes szolgáltatás keretében értékesített villamos energia ára és a közcélú hálózat használatának díja hatósági ármegállapítás körébe tartozik. A kormányzati jogszabály-módosítások következtében január 1-jétől 10 százalékkal csökken az áram ára a lakossági fogyasztók számára az EDF DÉMÁSZ szolgáltatási területén is. A villamos energia ára mellett a hálózathasználat díja is csökken, így együttesen adják a 10 százalékos végfelhasználói ár változást – írták.

Az EDF DÉMÁSZ lakossági fogyasztói számára egymást követően ez már a harmadik alkalom, amikor számukra kedvezően változik a villamosenergia-szolgáltatás díja – tették hozzá. Az egyetemes szolgáltatásban vételező kisüzleti felhasználók is – átlagosan 4,5 százalékos – csökkenést tapasztalhatnak áramszámlájukban. Ez a kedvező változás a villamosenergia-ár kismértékű növekedésének és a hálózathasználati díj jelentősebb csökkenésének köszönhető – áll a közleményben