Kerek évfordulót ünnepeltek az egykori tázlári diákok az újonnan korszerűsített, csodaszép művelődési házban, a közelmúltban.

Az 1970-ben ballagók közül ugyan sajnos már többen nem élnek, azért 25-en így is megjelentek az összejövetelen. Hozták a hozzátartozóikat is, hiszen már szinte mindenki ismeri a másik társát: ők ugyanis minden ötévente megtartották találkozójukat.

- Összetartó kis csoport volt a miénk – mesélik a résztvevők, bár sokan a felsőtázlári iskolából, tanyákról jártak be közénk. Az évek hosszú sora alatt többen elhagyták a falut, ki Majsára, ki Bócsára települt. A legmesszebbre Balatonfüredre és Albertirsára költöztek. A többség szívét azonban Tázlárra vagy a szomszédos Soltvadkertre kötötték a gyerekkori élmények.

Lett közülük iskolaigazgató, szakács, kőműves, vállalkozó, gazda, központi fűtés szerelő, köztisztviselő. Ami azt mutatja, az egykori tázlári iskola éppúgy tudott jó alapot adni a tovább tanulóknak, mint ma. Horváth János bácsi, egykori osztályfőnök örömmel érkezett a találkozóra, alig várta, hogy növendékei élményeit hallgassa.

Közösen megtekintették az azóta többször megszépült iskolát, majd a művelődési házban terülj-terülj asztalka várta őket. Mielőtt a közös vacsora elfogyasztásába kezdtek volna, gyertyát gyújtottak elhunyt társaik emlékére. A hosszas beszélgetést hajnali négyig tartó mulatozás zárta.